DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Több szempontból is történelmi időpont Komárom városának életében 2012, hiszen az idén szeptember 1-jén ünnepeltük a jelenlegi Erzsébet híd 120 éves évfordulóját, és 2012. november 12-én ratifikálta azt a nemzetközi megállapodást a Magyar Országgyűlés, amely alapján lehetővé válik, hogy a lehető leghamarabb megépüljön az új Duna-híd Komárom és Észak-Komárom között.
Mérföldkő lesz ez a beruházás a térségben minden szempontból, Komárom városa, az ország és a térség szempontjából is, elég ha csak a gazdasági kapcsolatokról vagy a munkahelyteremtésről beszélünk, ami teljesen új dimenziókat fog nyitni a térségben, hiszen a komáromi ipari park tőszomszédságában kerül megépítésre majd az új Duna-híd, illetve közvetlen kapcsolatot fog létesíteni az M1-es autópályához és a győri ipari parkhoz, az Audi ipari park is közvetlen közelségbe kerül az új híd beruházása kapcsán. Tehát a munkahelyteremtés szempontjából hatalmas jelentősége lesz majd ennek a beruházásnak.
De ugyanilyen jelentőséggel bír az idegenforgalom és a turizmus területén is, hiszen a Felvidék délnyugati részével közvetlen kapcsolatot tudunk létesíteni, és közvetlenül bevonja a térségünk gazdasági és turisztikai életébe az új híd az ottani területeket is.
Én a megállapodás ratifikálása kapcsán is megköszöntem a magyar kormánynak és államtitkár úrnak - ezt szeretném most megerősíteni és ismételten megtenni -, hogy az új Duna-híd Komáromnál mihamarabb megépülhet. A kérdésem arra vonatkozik, hogy ez a mihamarabbi dátum mikorra várható. Több dátum is elhangzott már a sajtóban.
Szeretném tisztelettel megkérdezni államtitkár urat, hogy mikorra várható az új komáromi Duna-híd megépítésének az időpontja.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés