JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 1989. június 16-án a Hősök terén egy Orbán Viktor nevű fiatalember az alkotmányos demokrácia kiépítése érdekében emelte fel a szavát, és a szovjet csapatok kivonása érdekében, hogy ezt az alkotmányos demokráciát megteremthessük. Akik ott voltunk akkor a téren, nem gondoltuk, hogy 23 évvel később ennek a fiatalembernek a második kormánya fogja elvégezni azt a tevékenységet, amelynek eredményeképpen ismételten napirendre kell hogy kerüljön az alkotmányos rendszer helyreállítása Magyarországon.
Az, amit Schiffer képviselőtársammal beterjesztettünk az Országgyűlés elé, nem egy optimális alkotmányos rendszer, nem az LMP elképzelése a magyar alkotmányos berendezkedésről. Egy olyan demokratikus minimumprogramról van szó, ami egész egyszerűen a demokratikus verseny, a demokratikus játékszabályok minimumát tartalmazza annak érdekében, hogy a különböző politikai nézetek, a különböző politikai programok megfelelő keretek között tudjanak versengeni egymással, és a választópolgárok megfelelő biztosítékot kapjanak arra, hogy a hatalommal szemben meg tudják védeni saját magukat, a mindenkori kormányzattal szemben érvényesíteni tudják elképzeléseiket, alkotmányos jogaik védelmét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányosság és az önkényuralom között alapvetően az a különbség, hogy az alkotmányos berendezkedés a regnáló hatalmat korlátozza. És ha ez a regnáló hatalom az alkotmányosság megkerülésére azt a technikát alkalmazza, hogy pillanatnyi politikai érdekei mentén kénye-kedve szerint módosítgatja az alkotmányt, akkor az alkotmányos védelem értelmét veszti, az alkotmányosság elhomályosul, és az a hatalom, amely ezekhez a technikákhoz folyamodik, abszolutisztikus formát ölt.
Képviselőtársaim! Ennek kell véget vetni egy ilyen alkotmányos minimumprogram elfogadása formájában. Kérem, hogy támogassák a javaslat tárgysorozatba-vételét.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés