MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Két héttel ezelőtt, november 20-án, ha úgy tetszik, történelmi vitanap volt itt az Országgyűlésben a cigányság integrációjának esélyeiről, lehetőségeiről címmel, amelyen sajnos ön nem tudott részt venni vagy nem volt jelen itt, amit én nagyon sajnálok, sőt többen szerintem nagyon sajnálunk, mert számos olyan érdekességről, alapvető információról lemaradt ezáltal, amelyet jó lett volna személyesen is megtapasztalnia, bár bízom benne, hogy a tartalmi kérdésekről kapott információt.
Hasznos és érdekes volt ez a vitanap: hasznos, mert minden frakció kifejthette álláspontját, és érdekes, mert valóban gyökeres javaslatokat csak a Jobbik frakciójától hallhattunk; olyan javaslatokat, teszem hozzá gyorsan, amelyeket a kormánypárti képviselők jelentős része is adott esetben pozitívan értékelt, továbbgondolásra alkalmasnak talált, akár a bentlakásos iskolák kérdését tekintve, akár a bűnözés felszámolását és számos más alapvető kérdést.
Sajnos a vitanap óta eltelt időszak és elsősorban bűncselekményi eseményei, vidéki eseményei azt mutatják, hogy ez a probléma egyre inkább eszkalálódik, és továbbra is adott. Szeretném hangsúlyozni, hogy ennek a problémának nemcsak azok az áldozatai, akik a közbiztonság szempontjából a kritikus helyzetű településeken vagy vidékeken élnek, hanem közvetve, adott esetben gazdasági értelemben minden magyar állampolgár, minden adófizető magyar állampolgár érintett, hiszen a hasztalanul vagy a nem kellően felhasznált integrációs pénzek, a fenntartott szociális háló ilyen értelemben mindenki pénztárcáját egyaránt terheli.
Bízom abban, hogy ez a vitanap nem arra volt jó, hogy kipipáljunk egy nagyon fontos problémát kormánypárti részről, hanem egy folyamat kezdete. Innen adódik a kérdés - és bízom a nemleges válaszban, miniszterelnök úr -, hogy ezzel a vitanappal a helyzetet megoldottuk-e vagy ezt a problémát megoldottuk-e.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés