NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! Legkedvesebb képviselőtársammal, Dúró Dórával közösen nyújtottuk be azt a módosító javaslatot, amelyben az egyházi esküvő állami elismerését indítványozzuk, ahogy tettük ezt már korábban is. Amikor önök a homoszexuálisok közti regisztrált élettársai kapcsolatot toldozgatták-foldozgatták tavaly, mi azt mondtuk, hogy akkor inkább ezzel kellett volna foglalkozni. Bár sajnos leszavazták az egyházi esküvő állami elismerését, most ismét indítványozzuk. Külön felhívnám a figyelmüket, hogy bizonyos értelemben a saját gyermekük is ez a javaslat, ezért kérem, hogy ne gyilkolják le zsigerből, ahogy szokták azt tenni jobbikos javaslatok esetében, hanem fontolják meg, hiszen ezt az előző Orbán-kormány végén önök vetették fel, amire egyébként számos nemzetközi példa van, tehát nem magyar találmány - ha szabad így mondani -, és nem sérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét, hiszen - hogy Sasvári Szilárdnak, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjének az egyik cikkéből, egyik tanulmányából idézzek - az állam nem ruházna át hatósági államigazgatási jogkört az egyházakra, az állam viszont megszabadulhat bizonyos szertartásoktól.

Tehát ha valaki szeretne a jövőben is pezsgős, verses, virágos állami ceremóniát, ezt megteheti, de aki nem akarja kétszer kimondani a boldogító igent, annak az ne legyen kötelező. S ahogy az egyházak képesek az egyházi fenntartású középiskolákban akár érettségi bizonyítványt is kiállítani, akkor miért ne tudnának egy okiratot kiállítani és erről tájékoztatni az anyakönyvvezetőt, hogy megtörtént a házasságkötés. Hiszen csak erről van szó, nem ők anyakönyveznének, nem ők tartanák nyilván, már csak a kettős házasságok elkerülése érdekében is, és még sok egyéb érvet fel lehet hozni emellett, de hát ezt egyikünk sem mondja. Pusztán azt szeretnénk, hogy ne kelljen komolytalanul, egymás után akár kétszer ezt a ceremóniát eljátszani, hiszen akkor miért mondtunk előbb igent, ha azt később meg kell erősíteni.

Amikor a Fidesz ezt a javaslatot bedobta, akkor "A felekezetek többsége támogatja az egyenrangú egyházi-polgári esküvőt" címmel jelent meg például az Origón egy híradás. S ahogy mondtam, számos példa van arra Európában is és szerte a világban, hogy ne kelljen kétszer házasságot kötni, hanem az egyház továbbítja az okiratot, amivel tanúsítja, hogy a házasságkötés megtörtént. Eddig csak kiskapuval lehetett ezt elérni, én magam a feleségemmel úgymond kihelyezett polgári esküvőt tartottunk egy templomban, de nagyon jól tudjuk, hogy milyen nehéz volt megküzdeni az önkormányzatokkal, amelyek szívesen engedélyeztek kihelyezett esküvőt egy hajón vagy egy szállodában, de amikor meghallották, hogy mi ezt egy sziklatemplomban szeretnénk megtenni, akkor rögtön az állam és az egyház szétválasztásának magasztos elvével próbáltak védekezni, holott az államnak nem kell többet elismernie, nem kell azt valamilyen szakrális helynek elismernie, hanem csak azt kell elfogadnia, hogy az is a Magyar Köztársaság területe. Tehát azt gondolom, teljesen elfogadható lenne, hogy ne kiskapuzással kelljen megoldani, kihelyezett polgári esküvőt kötni egy templomban, ahogy ezt már néhányan megtettük eddig is, hanem ne is kelljen egyáltalán még ott sem kétszer ezt a ceremóniát megtartani.

(23.00)

Ezért kérem, hogy ezt a javaslatunkat megfogadni szíveskedjenek.

És talán záró érvként, hogy Steiner Pált is próbáljam meggyőzni, hiszen ő is itt van most, és mondta is a korábbi vitában valamire, hogy nem kóser, hát ez a javaslat viszont abszolút kóser, hiszen Izraelben nincs is polgári esküvő egész egyszerűen. Tehát ott tulajdonképpen csak egyházi esküvőt lehet kötni, azért azt gondolom, hogy ez teljesen elfogadható, és ahogy számos európai példa is mutatja, végre Magyarországon is véget vethetnénk ennek a rossz gyakorlatnak, tehát ezért indítványozom az állami esküvők egyházi elismerését (sic!), ezért kérem, hogy fogadják el a 176. számon iktatott ajánlási pontot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu