ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyar Országgyűlés számos alkalommal foglalkozott a magyar gazdaság helyzetének kérdésével. Hogy csak egy példát említsek: a költségvetési törvények rendszeresen erről szólnak. Ne rója föl nekünk az önök által el nem mondott beszédek hiányát!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Régi vita ez közöttünk. Világosan megmondtuk a kormány megalakulásakor, hogy mi nem vagyunk hajlandók további megszorításokat végrehajtani a lakosságon (Vágó Gábor tapsol.), világosan elmondtuk, hogy a nyugdíjak reálértékét meg fogjuk őrizni.

Kérem - tudom, hogy általában nem szokás ellenzéki képviselőnek elismerni a kormány tevékenységét, de mégis arra kérem -, nézzen körül, hogy mégis mi zajlik Európában, és arra kérem, hogy egy rövid pillanat erejéig azért méltányolja annak a törekvésünknek a sikerességét, hogy válság ide, válság oda, összeomló eurózónás országok ide vagy oda, a nyugdíjak reálértékét minden évben pontosan sikerült megőriznünk. (Taps a kormánypártok soraiban.) Talán még az is megérdemelne egy fejbiccentést, hogy a családtámogatásokra fordított összeget pedig jelentős mértékben sikerült növelni, dacára annak egyébként, hogy egész Európában válság van.

Ami az államadósság kérdését illeti - anélkül, hogy mély szakmai vitába bonyolódnék önnel -, az államadósságot a nemzeti össztermék százalékában fejezik ki; egy szám önmagában lehet sok is meg kevés is. Az a kérdés, hogy a nemzetgazdaság teljesítőképességéhez milyen arányban mutatja magát, vagyis hogyan aránylik. Azt szeretném mondani önnek, hogy a '13-as esztendőben az Európai Unióban - tehát 28 tagállamról beszélek - öt olyan ország lesz, amely képes csökkenteni az államadósságát, és a legnagyobb arányban, a nemzeti össztermékéhez mérten legnagyobb arányban Magyarország fogja csökkenteni az államadósságát. Ez is megér legalább egy biccentést.

(15.30)

Ami pedig, tisztelt hölgyeim és uraim, azt a kérdést illeti, hogy menekülnének a befektetők, most csak a német adatokat tudom fejből mondani önnek, mert ezzel foglalkoztam legutóbb: a kormány megalakulása óta Németországból 5 milliárd eurónyi beruházás érkezett, 18 új gyárat nyitottunk meg, és 22-nek növeltük meg a kapacitását.

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu