Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Megpróbálok arra koncentrálni, ami közös volt a mi világlátásunk tekintetében. Önök is elismerték, hogy az EU már régen nem az, amire a magyar polgárok szavaztak, tehát a kérdésem egyértelmű, és kérem, feleljen erre igennel vagy nemmel. Szükségesnek érzi-e a körülmények ismeretében megkérdezni a magyar állampolgárokat, az egész társadalom véleményét arról, hogy a jelen helyzetben, a fenti veszélyek ismeretében mi a véleményük EU-tagságunkról?

(16.00)

Illetve szükségesnek tartja-e a csatlakozási szerződés bizonyos fejezeteinek újratárgyalását, pontosabban egy erről történő népszavazás kiírását? Hiszen látható, hogy e körülmények fényében a magyar társadalomnak joga van véleményt nyilvánítani arról, hogy abban a csapdában, amibe önök együttesen vezették bele Magyarországot - hiszen a csatlakozási szerződés fejezeteinek aláírása megoszlik önök között -, ott maradni kíván, vagy pedig ki kíván törni onnan. Adott esetben pedig egy olyan megoldást támogat-e, amit a Jobbik már felvetett, miszerint maradjunk az Európai Gazdasági Térségben, de politikai unió bilincseit önként ne vegyük magunkra, hiszen őseink több mint ezer évig nem azért harcoltak a szabadságunkért, hogy ezt most bárki feladja. Önöket sem hatalmazta fel senki arra, hogy ezzel a szabadsággal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) játsszanak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu