KEPLI LAJOS (Jobbik): Néhány mondatban reagálnék. Már nem szerettem volna kétpercest nyomni, de a Szakács képviselő úr által mondottak mégis erre ösztönöztek. Tudom, képviselő úr, hogy úgy vannak önök valahogy azzal, hogy örüljünk annak, ha még elmondhatjuk a véleményünket, vagy örüljünk annak, hogy ebből a virtuális karanténból mi kijuthatunk, ahova önök a nagy antifasiszta összeborulás jegyében zártak minket az MSZP-vel karöltve. De mégis azt mondom, hogy egyedül a Jobbik az, még továbbra is azt mondom, a többórás vita után, amelynek konkrét javaslata van.
Tudom, hogy ez az elmúlt 20 év politikusainak, politikai generációinak egy fájó pont, hogy a Jobbik minden területen konkrét, megvalósítható megoldásokkal jön ide a parlamentbe, ugyanis ennek köszönhetően az elmúlt 20 év maszatolását és háttérmutyizását be kell majd fejezni, és esetleg az emberek is rájönnek arra, hogy a problémákra valós megoldást lehet találni. De mi akkor sem fogunk ettől elállni, ha önök azzal vádolnak minket, hogy mi ezt politikai haszonszerzés céljából tesszük.
Fenntartom a Jobbiknak azt a kijelentését, amit több jobbikos politikusvezető szájából már egy évtizede körülbelül hallhatnak, hogy Magyarország lakosainak kétharmada jobbikos, és hogyha erről megfelelő mennyiségű és torzításmentes médiafigyelmet kapnánk, valószínűleg mindenki tájékoztatást kapna, akkor ez a valóságban is így történne, hiszen lemosva azokat a politikai bélyegeket, amiket önök felváltva ránk ragasztanak, és aminek a valósághoz az égvilágon semmi köze nincs, azt láthatjuk, hogy radikális, nemzeti érdeket képviselő párt egyedül a Jobbik van a parlamentben, amely valódi megoldásokkal rendelkezik.
Nem a szigetköziek szavazatait akarjuk megnyerni, mi Magyarországot akarjuk fellendíteni, a magyar gazdaságot, a magyar életet, azt, hogy Magyarországon büszke lehessen mindenki arra, hogy magyarként élhet, és egy fejlődő országban, amelyet már 20 éve gátolnak mindenféle eszközökkel, és közben a háttérmutyik alatt kilopták az országot felváltva a hol fideszes, hol MSZP-s kormányok. Tehát ennek akarunk véget vetni, és továbbra is azt mondjuk, hogy valódi megoldásokat kell felvetni, ha a duzzasztás a valódi megoldás, akkor azt, ha valami más, akkor azt, de ennek a maszatolásnak véget kell venni.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)
(A jegyzői székben dr. Stágel Bencét dr. Szűcs Lajos váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés