KEPLI LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr azt mondta, hogy szeretné, ha a vita eldurvulna, mi viszont azt szeretnénk, hogyha valami megoldás születne erre a problémára, ami miatt most itt ülünk. Igazából bohócot vagy bolondot pedig nem mi csinálunk magunkból, hanem a kormány és az LMP. Jávor Benedek képviselőtársam azt mondja, hogy a freudenaui vízerőmű Bécs alatt helyezkedik el, ezért nem lehet befolyása az árvízszint szabályozására; ekkora blődséget már régen hallottam. Nagyon jól tudjuk, hogy a gát mint duzzasztómű, a folyó szintjének szabályozására elsősorban a gáttól felfelé ad lehetőséget, tehát visszaduzzaszt, és azáltal, hogy az esetlegesen érkező árhullámok előtt az alatta lévő folyószakaszon mintegy leürítve a medret vagy alacsonyabb vízszintet, lehetővé teszi az árhullám levonulását, ezáltal akadályozza meg azt, hogy a fölötte lévő szakaszon Bécs belvárosát akár - vagy bármely más helyszínt, ahol ilyen létesítmények vannak - elöntse a víz.

Tehát ez egy alapvető dolog, és aki a vízlépcsők mibenlétét vagy működését egy kicsit is ismeri, annál ez nem kérdés, tehát nyilvánvalóan, akár az LMP, akár a kormány álláspontját hallgatva, ez egy érzelmi, indulati ellenállás, anélkül, hogy bármi konkrétumot, tényeket tudnának ellene felsorolni, vagy bármi olyan konkrét megoldást, ami valódi alternatíva lenne a fenékküszöbök vagy a vízlépcsők ellen. Tehát mindenképpen azt szeretném mondani, a Jobbik abban érdekelt, hogy szakmai megoldás szülessen, és valóban, az elmúlt húsz évben - igaza volt Magyar Zoltán képviselőtársamnak - olyan tanácsadók voltak a kormány közelében, akik érzelmi alapon, zsigeri gyűlöletből ellenzik minden olyan megoldásnak még csak a felvetését is, ami a duzzasztás szó szinonimájaként értelmezhető, akár fenékgát, akár legyen fenékküszöb vagy vízlépcső. És valóban, itt az ideje, hogy húsz év után már ne Hajósi Adriennek mondják meg a kormánynak, hogy mit tegyen, vagy mit ne tegyen.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu