GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én az 1. ajánlási pontban lévő módosító javaslatok közül arra szeretnék kitérni, ami a mezőgazdasági bizottság módosítása, és szintén az osztatlan közös témát érinti. Örülök, hogy Czerván államtitkár úr ideért, legalább érteni fogja, amit mondok.
Van egy olyan passzus, hogy ha valaki az osztatlan közös tulajdonból kimérette a földjét, és úgy dönt, hogy ő maga használja, akkor onnantól az arra a területre korábban megkötött bérleti szerződés hatályát veszti. Azt kérdezem az államtitkár úrtól, hogy mi lesz az AKG-s területekkel, ugyanis erről az írás sem szól. Tehát magyarul: bevittek egy osztatlan közös területet az agrár-környezetgazdálkodási programba, ami egy ötéves program, 3 év eltelt belőle. Most valaki kimérette belőle a földjét is, és úgy dönt, hogy valaki majd ezt neki aprópénzekért megművelgeti. Nem ő maga fogja, ezt higgyék el, nem erről van szó, itt arról van szó, hogy kicsit nagyobb hasznot lát benne, mint amit eddig kapott, és akkor úgy dönt, az alapján, a törvény alapján minden további nélkül megteheti, és onnantól az a korábbi használó, a családi gazdaság, társaságok, ez teljesen mindegy... - mert itt az a baj, hogy amikor ilyeneket hoznak, mindig van egy ilyen elemi düh a társukkal szemben, és nem gondolják végig, hogy a maguk által preferált körrel is hogyan ki tudnak tolni, ugyanis onnantól kezdve az az agrár-környezetgazdálkodási program megbukott.
Tehát én azt javasolom, gondolja át a jogalkotó, és az államtitkár úrnak fölhívnám erre nagyon határozottan a figyelmét, hogy erre még lehet egy bizottsági módosítót írni, kivéve, hogyha valamilyen speciális programban vesz részt ez a terület, mert akkor szűnjön meg akkor, amikor az lejár, de azért menet közben ne okozzunk több tízmilliós kárt, akár a korábbi használónak. Végtelen polgári peres ügyek lesznek belőle, és jogos perek.
(14.50)
Ugyanis az állam egy visszamenőleges jogalkotással rettentő nagy problémát okoz. Most került be ez a javaslat, tehát nem is tudtuk igazán megvitatni, de azt kérem, államtitkár úr, ezt fontolják meg, mert így biztosan nem jó.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés