SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy rövid megjegyzést szeretnék hozzátenni Szabó Rebeka képviselőtársam megjegyzéséhez. Egyetértünk benne, rendkívül fontos, hogy ezek az adatlekérdezések pontosak és precízek legyenek, nem csak számunkra, hanem a hatóságok számára és mindenkinek. Az előző mezőgazdasági bizottsági üléseken - nem tudom, képviselő asszony ott volt-e vagy sem, vagy hallotta-e - többször is szóba került ez a kérdés, a külföldi állampolgárok esetében a 121 földhivatal összekötése a Föminél, hogy lekérdezhessék, van-e Magyarországon tulajdonuk, ez már szóba került, illetve a legutóbbi bizottsági ülésen szintén ott volt a napirenden a lekérdezés lehetősége. Problémáink annyiban vannak - tehát az ön szándékával egyetértünk -, hogy kinek milyen szinten lehet biztosítani úgy, hogy az adatvédelmi törvényt ne sértsük.

Tehát egyetértek a javaslattal, eddig rendben is van, csak úgy kell ezeket a törvényeket megalkotnunk, hogy ne sértsük meg az adatvédelmi szabályzatot, illetve ne juthassanak olyan személyek is adathoz, akiknél esetleg jogtalan az adathoz jutás lehetősége. Tehát ha megtaláltuk ezeket a lehetőségeket - ott, a bizottsági ülésen ez el is hangzott -, akkor ez életbe fog lépni, és azt kell hogy mondjam, elemi szükséglete mindenkinek, hogy meglegyen.

Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu