SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tehát a 22. bizottsági módosító kapcsán szeretném azt elmondani, hogy nagyon fontosnak tartjuk azokat a módosításokat, amelyek a földhasználati nyilvántartással kapcsolatban történnek. Ugye, sokat beszéltünk arról, hogy szükség van egy olyan elektronikus formában történő földhasználati nyilvántartásra, ami lehetővé teszi az országos lekérdezést és összesítést, és erre vonatkozóan vannak ebben jó javaslatok, ugyanakkor az is felmerült, hogy jó volna, ha a helyben élő gazdák, maguk az állampolgárok is információt szerezhetnének arról, hogy adott esetben a településük környékén, mondjuk, ki az, aki a földek nagyobb részét használja.

Jelenleg csak a helyrajzi szám alapján lehet ezeket lekérdezni, a cégekre rákeresni az állampolgároknak nem lehet, ezért két olyan módosítást is javasolunk, ami egyrészt a földhasználati nyilvántartásból a díjmentes lekérdezést, másrészt pedig a földhasználati összesítő lekérdezését a helyi földhasználati bizottságok számára lehetővé tenné. Ugye, ezek amúgy is nagy valószínűséggel létrehozásra kerülnek a most tárgyalás alatt lévő földtörvényben, ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy kifejezzük, hogy a helyi gazdálkodók adott csoportja a helyi földügyekkel kapcsolatban ahhoz, hogy ezekről véleményt alkothassanak, vagy akár lehetőség szerint vétójogukat gyakorolhassák, ehhez a megfelelő információkat megkapják ebből az országos földhasználati adatbázisból, úgyhogy erre vonatkozólag nyújtottam is be módosító javaslatot, amit ezúton kérem, hogy majd támogassanak.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu