Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elhangzottakhoz csatlakozva, és egyrészt örömömet kifejezve azon, hogy komolyabb vita nem alakult ki a Házban ezen kérdéskör kapcsán - megjegyezvén azt is, hogy igen foghíjasok a padsorok, tehát a vita kialakulásának a fizikai feltételei is részint hiányoznának -, pár olyan fogyasztóvédelmi vetületet és különösen jövővédelmi vetületet kívánnék megosztani a Házzal, amely egyértelműen kapcsolódik mind az agrárgazdaság egészéhez, mind az erről szóló jelentéshez, mind pedig a következő évek feladataihoz.

Ugyanis a tavalyi ugyanezen vita során is volt alkalmam elmondani, hogy a legnagyobb feladatnak egy hasonló jelentés értékelése kapcsán azt tartom, hogy a jövőre vonatkozó ajánlások mennyire tudnak behatolni adott esetben a kormányzati politikum mélyszöveteibe is, tehát milyen ajánlások fogalmazódnak meg ebből kifolyólag, létrejön-e egy cselekvési terv, amely segít elérni, hogy a következő években ne kelljen ilyen részletezettséggel problémákról, hibákról beszélni, inkább a lehetőségekre lehessen koncentrálni.

Látható az, hogy a 2011. évre tekintve látszólag egy óriási, kiugró sikerévről van szó, ahol mintegy 685 milliárdos nettó vállalkozói jövedelemről lehet olvasni, 89 százalékos növekedésről az előző évhez képest. A számok tehát önmagukban azt mutatják, hogy itt valami nagyon nagy dolog történt, nagyon jó folyamatok és nagyon jó irányba indultak el. Ez részben így van, a kedvező időjáráson túllépve, hiszen ezt nem kívánom még egyszer fejtegetni, hogy az volt-e vagy sem. Igen, az volt. Viszont azt is látni kell, hogy nemcsak ez a jelentés, de a szélesebb körben és értelemben vett szakma is elismeri azt, hogy hazánk és az EU vidéki területein a népesség elöregedése már olyan mértékű és olyan szintre súlyosbodik, az átlagéletkor magas, egyre kevesebb a fiatal, hogy ez már az eltartó képesség olyan mértékű csökkenését vonja maga után, ami szó szerinti gazdasági problémákat vet fel.

A kimutatások azzal sem maradnak adósak, hogy nemzetközi összehasonlításban megállapítsák, hogy itt, a csonka-Magyarország területén a leginkább elöregedett a vidéken élő társadalom, pedig rájuk lenne óriási szükség Magyarország megtartó erejének növelése érdekében. Még egyszer mondom: az az eltartóképesség-csökkenés, ami vidéken jellemző, hosszú távon az összes gyönyörű szép mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési stratégiát, tervet és számot aláássa, lehetetlenné teszi ennek a fenntartható pályára való állítását.

Látnunk kell tehát azt, hogy a magyar mezőgazdaság részesedése itt a kimutatás alapján is a nemzetgazdasági bruttó hazai össztermékben 3,2 százalékról 4,6 százalékra nőtt az érintett időszakban. Ugyanakkor csalóka ez az adat. Maga a GDP mint mutató is csalóka. Mi, jobbikosok nem is szeretjük ennek a használatát, hiszen sokszor elmondott példa alapján: ha többen haláloznak el Magyarországon, akkor bizony a temetkezési vállalkozások forgalmának átmeneti növekedése miatt a GDP-mutató is növekedni fog. Tehát nem biztos, hogy ez a mutató annyira a gyarapodást és annyira a fejlődést fejezi ki; ez a pénzek cirkulációjának egy bizonyos mutatója, ami nélkülöz nagyon sok fontos tényezőt, és magába foglal nagyon sok olyat, ami a magyar emberek, magyar polgárok szempontjából tökéletesen érdektelen, mint például a tőzsdei befektetői és spekulációs érdekek megjelenésére vonatkozó fejezetek.

Elmondható tehát, hogy ez a viszonylag alacsony GDP-arányos szám, ami itt kimutatásra került, mely növekményt fejez ki az előző időszakhoz képest, azért tekinthető csalókának, mert ha súlyozzuk ezt a számot a mezőgazdaságból élők, a feldolgozóiparban dolgozók, az alapanyagokat felhasználó cégek, az általuk eltartott és foglalkoztatott dolgozók, munkások számával, vásárlásaival, akkor az a 3 és 5 százalék közötti érték azonnal fölmehet 15-re vagy 20-ra, és azonnal kiderül az, hogy az agrárium teljesítménye egyrészt vidékfejlesztési kérdés is, másrészt demográfiai, népesedésmegtartási kérdés lehet; harmadrészt pedig az egész nemzetgazdasági teljesítménnyel egy olyan szimbiózisban áll, hogy tökéletesen elválaszthatatlan tőle. Ha nincs egy jól működő mezőgazdaság vagy agrárium, és nincsen a háta mögött egy kikristályosodott vidékfejlesztési stratégia, akkor egészséges gazdasági szerkezetről álláspontunk szerint beszélni nem lehet.

Ugyanakkor azt is meg kell látnunk ezen 2011-es, a statisztikák szerint bizonyos tekintetben kiemelkedő időszak kapcsán, hogy a mezőgazdaság által előállított javak ára átlagosan mintegy 17 százalékkal növekedett, és ezen árnövekedés bizony átszivárgott abba a szférába is, amikor a vásárló a boltban találkozik ezekkel a cikkekkel, tehát ki kell fizetni az ellenértéküket. Tehát a statisztikai növekmény ellenére nem lett könnyebb az átlagos polgár általi elérhetősége a mezőgazdasági kibocsátásnak. Lehet, hogy egy-egy nagy agrárcég vagy agrárbizniszben érdekelt társaság profitvárakozásai nőttek, és ezek realizálódtak is, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyszeri polgár, az egyszeri vásárló bizony könnyebben fért volna hozzá a kiváló természeti adottsággal rendelkező Magyarország produktumaihoz.

Meg kell jegyeznünk fogyasztóvédelemmel nagyon határos területként, hogy említi a jelentés az ökológiai gazdálkodás alá vont területeket, és 2011-es viszonylatban 124,4 ezer hektáron folyt hasonló gazdálkodás önök szerint, viszont az általunk annyira nem dicsért uniós csatlakozás óta ez a szám csak nagyon kis mértékben növekedett, mondhatjuk azt is, hogy stagnált, tehát kijelenthető, hogy itt egy kitörési pontról, lehetséges előrelépési területről van szó.

Érthetőnek tűnik egy alaplogika alapján, hogy válságidőszakban nem a kiemelt ágazatokba fordít több beruházási és befektetési forrásokat akár a kormány, akár a jelenleg regnáló parlamenti gazdasági elit, de azt is látni kell, hogy ha kitörési pontjainkat nem fogalmazzuk meg, akkor Magyarország nagyon nehezen tudja komparatív előnyeit kihasználni. Erre egyébként a gyógynövényekre alapozott különböző gazdálkodási ágazatok, a sajáttermék-struktúrák, termékpályák kifejlesztése tökéletes példa. Itt természeti adottságaink révén - egész Nagy-Magyarországot ideértve - tökéletes és kiemelt helyzetben vagyunk regionális szinten is, összeurópai szinten is, mégsem történt meg ennek a kiaknázásnak még a kísérlete sem.

Azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy ezen 2011. év, amit most tárgyalunk, és nagyon nehéz csak erről beszélni, hiszen azóta már bekövetkezett egy olyan időszak, amit részben ismerünk, habár a statisztikák még hiányosak, és előtte is volt egy olyan nagyon nehéz év, amihez képesti növekedést elérni talán nem volt annyira nehéz, mint amilyen nehéz lenne most előrelépni a jelenlegi helyzetből. De látható, hogy az élelmiszeripar adózás előtti eredménye jelentősen visszaesett. Míg a korábbiakban, az azt megelőző két évben meghaladta az éves szintű 50 milliárdot, addig 2011-ben a 30 milliárdot sem érte el ez az összeg, 29 milliárd volt egészen pontosan.

És azt is látnunk kell, hogy itt az agrárexport erősítése lehetne egy olyan kitörési pont, ami egyértelműen kiaknázható terület, hiszen ebben az érintett évben az ország külkereskedelmi aktívumának majdnem 40 százalékát, 39 százalékát adta ez a terület, itt viszont, ha a gyakorlati élet példáiból indulunk ki, továbbra is az látható, a lengyel példát kell emlegetnem egészen addig, amíg ennek a legalább részleges átvételére történő kísérleteit nem hangoztatja a kormány vagy nem foganatosítja: Lengyelország meg tudta csinálni azt, hogy felcímkézte, megmárkázta a saját termékeit. Ellenőrizte, hogy hulladék, nyesedék, használhatatlan vacak ne kerüljön a sajáttermék-skálájába. Ezeket megturnéztatta nagyon kőkemény népszerűsítő kampányokkal, marketingelemekkel, videospotokkal, tévéreklámokkal egész Nyugat-Európában. Az ottani szupermarketekben megtalálhatóak a lengyel áruk külön pultjai, pavilonjai: adott esetben bérelve, ha kell; adott esetben állami háttérrel, ha kell. Támogatták az erre szakosodott vállalkozásokat, és amíg több ezer üzletben kaphatóak ezek a termékek Európa-szerte, addig - sokszor elmondtuk - a magyarországi legnagyobbnak tekinthető hálózat épp azzal kísérletezik, hogy négy, azaz négy áruházat valahogy nyisson Nyugat-Európában.

(20.00)

Ezek a kísérletek is nagyon nehezen haladnak, de ha sikerrel járnak - és adja Isten, úgy legyen -, akkor se várható tőlük, hogy az exportunkat lényegesen, statisztikailag mérhetően meg tudják növelni, pedig látható az, hogy lenne kitörési pont.

Kitörési pont lehetne egy tisztességes értelemben vett keleti nyitás is. Kazahsztán például az agrár-infrastruktúra kiépítése előtt jár, olyan gazdasági környezet alakítható ki arrafelé, ahol Magyarországra nemcsak mint rokon népre tekintenek, de szakembereink elismertsége és egyáltalán a magyar agrárium, vidékfejlesztési tudás, ősi stratégiák elismertsége még mindig magas szintű, tehát lehetne arra lépni, de nagyon sok további keleti állam is említhető lenne ezen viszonylatban. Nem véletlen, hogy még az átkozott kommunista rendszerben is előfordult az, hogy bizony a magyar gépgyártás produktumai, a magyar szakemberek megjelentek ezekben az országokban, elismertek és keresettek voltak. Mind a mai napig ez az igény fennáll, ezt az igényt ki lehetne aknázni.

Az Agrárgazdasági Tanács ajánlásai közül kettőt érintenék nagyon röviden. Amit nagyon fontosnak tartok, az az a felismerés, hogy az állattenyésztés piacorientált fejlesztése valóban szerepet kell hogy kapjon. Itt a mögöttes cselekvési terv hiánya az, ami szemet szúró, az, hogy látszólag a kormány tisztában van ennek szükségességével, mégsem látom azt az erőforrástömeget, amit ennek érdekében mozgósítana, idecsoportosítana.

Végül pedig az élelmiszer-feldolgozók pozíciójának drámai, drasztikus romlását emelik ki a 6. pontban. Ennek a felismerésnek azért örülök nagyon, mert nagyon sokszor hangoztattuk már - és egyébként nemcsak mi itt a parlamentben -, hogy Magyarország előtt egyértelmű kitörési pontként ott áll egy saját tulajdonú feldolgozó rendszer egyrészt visszavétele, másrészt újjáépítése. Ez több évtizedes, súlyos milliárdokat megmozgató befektetés, de azért használhatom a "befektetés" szót, mert ha van valami, akkor a magyar gyermekekbe történő "befektetés" mellett ez az, ami garantáltan megtérül, és ez az, ami rövid időn belül megtérül.

És ha már a gyermekeket hoztam szóba, minden évben el fogom mondani, ha ez a jelentés még elénk kerül, és ameddig módom van itt elmondani, hogy vannak olyan programok, amelyek kikerülhetetlenek, és amelyekbe nem lehet elég erőforrást csoportosítani. Ilyen az úgynevezett "Igyál tejet" program és az iskolagyümölcs-program, ezeket a jelentés egy vagy két bekezdéssel elintézi.

Azt is látnunk kell, és el kell ismerni, örömteli tény, hogy egy kicsit már kiterjedtebb ezen programnak a szétterítése Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt, a statisztikák is kedvezőbbnek tűnnek egy kicsit: az iskolatejprogram kapcsán 370 intézményfenntartóról beszélnek, ez iskolákat foglal magába, alapítványokat, egyházakat adott esetben, és 160 ezer gyerekről van szó, aki érintett ezen programban. Erre a 160 ezerre mondom azt, hogy kevés, és addig azt fogom mondani, hogy kevés, amíg rendszerszinten minden magyar gyermek nem tud ugyanolyan eséllyel részesülni a kiváló természeti adottságokkal bíró Magyarország összes hasonló áldásából.

Az iskolagyümölcs-program esetében kicsit jobb a helyzet, de nagyságrendekkel több gyermekhez ez sem tud elérni, pedig hát látható az az elképesztő aránytalanság, hogy míg Magyarországon nagyon sok helyen, főleg a keleti régiókban már nem is folyik lényegi termelés, hiszen adott bűnözői elemek vagy egyéb társadalmi körülmények miatt sokszor nem is lehet ezt a termelést folytatni, de ott van a kapacitás kihasználatlanul, addig az iskolatej- és iskolagyümölcs-programok révén alig 160 ezer, a másik esetben pedig egy kicsit több gyermekhez jutnak el ezek a kiváló természeti áldások. Ez is egy befektetés lenne pedig a jövőbe: itt és ezen a ponton dől el, hogy az a gyermek a társadalom produktív, hasznos tagja lehet felnőve, vagy pedig adott esetben az egészségügyi kassza számára jelent további kiadást az, hogy az ő és egyébként nem önhibájából előidézett egészségkárosodása kezelhető legyen, legalább egy fenntartható életvitel elérhető legyen az esetében.

Annak érdekében, hogy ez a helyzet változzon, a tiszti főorvos egy-két évvel ezelőtt letett az asztalra egy olyan ajánlási rendszert - ennek volt egy frissített verziója is, azért mondom azt, hogy egy-két évvel ezelőtt -, amely tartalmazta nagyon helyes módon azon kerülendő élelmiszerek listáját, amelyeket sürgősen ki kellene vezetni ebből a rendszerből, főleg a gyermekétkeztetésből.

Ezzel párhuzamosan pedig az is látható, hogy az úgynevezett menzarendszer mintegy negyven éve nem változott lényegesen, szinte ugyanazokból az alapanyagokból szinte ugyanazokat a menüket kínálják a gyermekek számára, és a kimutatások, a hozzám eljutott kimutatások szerint nagyon sokszor az egészségügyi határértéket háromszorosan meghaladó sótartalmat mérnek a gyermekek elé rakott ételekben, rengeteg tartósítószert, számtalan adalékanyagot tartalmaznak azok a menük, amelyeket ha tudnánk, hogy mi van benne, jó szívvel senki nem rakna le gyermekek elé. Ezért elmondható az, hogy egy további probléma, hogy a modernebb technikáknak, feldolgozási technikáknak köszönhetően még inkább feldolgozott formában kapják ezeket az ételeket gyermekeink.

Tehát ordít egy olyan igény, hogy egy iskolatejprogram, egy iskolagyümölcs-program minden magyar gyermekhez jusson el Magyarországon. Ha ehhez plusz kettő- vagy plusz négymilliárd forint kell, akkor oda kell tudni csoportosítani azt a kettő- vagy négymilliárd forintot, ezzel kell kezdeni a költségvetés tervezési fázisát, és utána lehet gondolkodni azon, hogy melyik multinak adott kedvezményből vonjuk el ezt az összeget vagy honnan.

Egy nagyon nagy, nagyon fontos terület, amit tényleg csak egy mondatban szeretnék érinteni, hiszen más vitákban már többször kifejtettük az ezzel kapcsolatos álláspontunkat, és ami segíthetne az agrárium helyzetén is, az agrárium gyümölcseinek értékesítési lehetőségein: ez a magyar élelmiszerek, egyáltalán az élelmiszerek címkézésének rendbetétele, tisztázása. Történt erre kísérlet ezen kormányzat részéről, de ez a kísérlet Brüsszelig jutott, Brüsszel pedig gyakorlatilag a vitái révén elhúzta azt a kivitelezési folyamatot, amely ebben a kormányzati ciklusban lehetővé tette volna a kérdéskör rendezését. Ez is rendezésért kiált tehát, jogunk és kötelességünk tudni, tudatni, hogy Magyarországon egy, a boltok polcaira kerülő termék valóban magyar-e, ha trikolór vagy a magyar nemzetre utaló megnevezés szerepel rajta. Az pedig teljes körű elszámoltatásért kiált, ha valaki, valamely cég vagy társaság vagy vállalkozói kör visszaél ezzel a lehetőséggel.

Tehát ezen hat fenntartási kör ismertetésével a Jobbik-frakció szeretné jelezni, hogy abszolút nyitott a konstruktív vitára, de ezen területek problémáinak rendezése nélkül a magyar agrárium és a magyar vidék kitörése, megtartó képességének növelése véleményünk szerint nem érhető el.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu