ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy a benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön fogunk dönteni.
Most bejelentem, hogy Rozgonyi Ernő képviselőtársunk a mai napon arról tájékoztatta Kövér László urat, az Országgyűlés elnökét, hogy a mai napon kilépett a Jobbik-frakcióból és a pártból. A jövőben független képviselőként kívánja folytatni munkáját. Kilépésével bizottsági tagsága is megszűnik, erről a házbizottság várhatóan a következő ülésén fog tanácskozni.
Most soron következik a budapesti Istvánmező rehabilitációs programja, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciója program megvalósításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Szalay Ferenc, Kovács Péter, Kovács Ferenc, Lasztovicza Jenő, Törő Gábor és Horváth Zoltán fideszes képviselőtársaink önálló indítványát T/9336. számon ismerhették meg képviselőtársaim.
Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Horváth Zoltán képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés