DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én igazából a Juhász Ferenc képviselőtársunk által a koronaőrség külön esküszövegéről elmondottakra kívánok reagálni.
Most teljesen függetlenül a miniszter úr szubjektív érzelmeitől vagy szubjektív meggyőződésétől, amiről szó esett, én úgy érzem, hogy a külön esküszöveg azért indokolt, hiszen ez egy speciális terület. Egy különleges területre nem valószínű, hogy ugyanaz az esküszöveg alkalmas lenne, ami általában, mondjuk, a haza védelméről szól. Ha egy példát mondatnék erre, mondanám, ha katonai személy védené az államelnököt, és esküt kellene tennie, akkor egészen más esküt kellene tenni, hiszen azzal, hogy ő az államelnököt védi, azzal egy speciális területet teljesít, és nem általában a haza védelméről beszélünk.
Tehát én úgy érzem - ez a szövegemnek a lényege -, hogy igazából a különleges, speciális helyzetre való tekintettel én támogatom és egyetértek azzal, hogy a koronaőrségnek legyen egy külön esküszövege, ami eltér a honvédség általános esküszövegétől.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés