DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A magam részéről az üvegházhatásnak abban a konstellációban történő használatát, különösen törvényi használatát, amely az éghajlatváltozással ilyen mértékű szoros összefüggést kíván kimutatni, nem tartom szerencsésnek. Nem tartom szerencsésnek azért, mert egy tudományosan el nem döntött tényt nem érdemes törvényi megjelenítéssel még erősíteni is. Annak az eldöntése majd a következő időszaknak, a következő tudományos időszaknak a feladata lehet.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy azzal tényleg foglalkozni kell, és úgy gondolom, egyértelmű, hogy azzal foglalkozni kell, hogy miként lehet azokat a körülményeket megváltoztatni, amelyek viszont csökkentik ezeket a kibocsátásokat, de nem föltétlenül az üvegházhatás miatt, hanem azért, mert ezek eleve káros kibocsátások. Ezért ha a káros kibocsátásokról beszélünk, akkor nem érdemes leszűkíteni.
A másik dolog, amiről szeretnék még a két percben hozzászólni, Aradszki András képviselő úrnak a geotermikus energiával összefüggésben benyújtott módosítása, és ezzel kapcsolatban annak hasznosításáról. Az én meggyőződésem szerint e területen messze nem használtuk még ki a lehetőségeket, még akkor is, ha óvatos lépéseket kell tenni. Ebben a tekintetben ez a törvény lehet egy kicsi lépés előre, de nem elégséges lépés, én ezért arra biztatnám a kormányt, hogy e tekintetben további lépéseket tegyen, olyan lépéseket, amelyek ennek az energiának a felhasználását a környezetvédelmi szempontok messzemenő figyelembevételével, ugyanakkor a hasznosságot és a gazdaságosságot is figyelembe véve teremtsük meg azokat a feltételeket, amelyek ennek az energiának a hasznosítását lehetővé teszik.
Aradszki képviselő úr még egy módosítójához szerettem volna hozzászólni, de ez már nem fér bele ebbe az időbe.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés