DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Már majdnem meggyőzött Babák Mihály, vártam a nagy érvelést, ez elmaradt, nyilván majd legközelebb megadja. Szóval, tisztelt Országgyűlés, az a helyzet, hogy egy Országgyűlésben nem szakmai kérdésekről vitatkozunk, politikai kérdésekről. Minket a választók nem azért küldtek ide, hogy ki jogi vagy ki mezőgazdasági szakember, hanem azért, hogy különböző politikai célok közül válasszunk, és esetleg érveljünk, túl azon a nagyon egyszerű babáki érvelésen, hogy én ezt jónak tartom, ezért megszavazom, talán ennél több komolyság kellene egy parlamenti vitához, képviselő úr. (Babák Mihály: Csak sommásan fejeztem ki magam!)

Két sommás megjegyzésem viszont lenne azzal kapcsolatban, amit az elmúlt pár percben mondtak, nem a személyeskedés, mert azt én már megszoktam, hogy önök, amikor kifogynak az érvekből, akkor jönnek, semmi más érvük nincsen (Közbeszólások a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.),mint hogy önök már... - nem mindenki, mert Vas úr, aki itt ordibál, aligha vidéki, ugye, egy részük vidéki, ez egy nagyon nagy érdem ám, azonkívül pedig mindenféle olcsó, pinceszintű személyeskedésekkel jönnek.

Két dolgot szeretnék csak megkérdezni önöktől. Ha önöknek valóban a magyar termőföld miatt fáj a fejük, kezdeményezte az önök kormánya az elmúlt két és fél évben Brüsszelben például azt - nem a csatlakozási szerződést -, hogy az uniós alapszerződés, tekintettel az Unió krízisére, az uniós alapszerződésben a tőke szabad áramlásának elvét vizsgálják felül, minden országra kiterjedően a termőföld tekintetében? Kezdeményezte ezt Orbán Viktor? Kezdeményezte? Akkor ne mondják, nem kezdeményezte! Akkor nem igaz az, hogy önök egyébként a magyar termőföld védelmében szólalnak itt fel!

A másik, elnök úr: igen, ha valóban azok az érdekek lennének fontosak, amelyeket most is elmondott, akkor nem a földtörvényt kötnék kétharmadba, hanem azokat az elveket, azokat az elveket, amelyek a helyi gazdákat, a helyi közösségeket védik, vagy a termőföld minőségét védik, ezeket az elveket alkotmányos elvek szintjére emelnék. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Nem erről van szó: a következő kormányok kezét akarják megkötni! Köszönöm.

Forrás: parlament.hu