DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Schiffer képviselőtársamnak felhívnám a figyelmét, hogy ha ismer a jelenleg hatályos alaptörvényben koherenciazavart, akkor terjesszen elő módosító indítványt, de önöknek idáig még csak egyetlen alaptörvény-módosító indítványt sikerült előterjeszteni, amivel az 1949. évi XX. törvény rendelkezéseit igyekeztek visszaállítani.

A másik: Schiffer képviselőtársam hozzászólásának egy jelentős részére nem lett volna szükség, ha ma délelőtt ott lett volna az alkotmányügyi bizottság ülésén (Babák Mihály: Nem ért rá, mert puccsolt.), és meghallgatta volna Salamon elnök úr (Dr. Schiffer András: Alkotmánybíró!) hozzászólását, amelyben a kétharmados törvények szabályozásának a változását ismertette.

Schiffer képviselőtársam most azt mondja, hogy biankó csekk kiállítását kérjük. Míg ön felszólalt, eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha előbb elfogadtuk volna a föld, illetve az erdő forgalmáról szóló törvényt, majd utána elfogadtuk volna az alaptörvénynek ezt a módosítását, és azt mondtuk volna a későbbiekben, hogy ja, ez a korábban elfogadott törvény egyébként sarkalatosnak minősül. Akkor azért kritizálta volna képviselőtársam.

Szerintem helyes sorrendet követünk azzal, hogy először elfogadjuk az alaptörvény módosítását, utána pedig a mezőgazdasági, illetve az erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu