SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A jövő évi költségvetési számokból az látszik, hogy sajnos 2013-ban is csak másfél milliárdot ér a Fidesznek a tanyavilág, az egészséges élelmiszerek közvetlen értékesítése és a helyi gazdaság feltámasztása. Ez a semminél ugyan több, de ahhoz édeskevés, hogy valódi fejlődés kezdődhessen meg a tanyás térségekben. A tendencia kezd kirajzolódni, a 2011-es költségvetésben 930 millió forint, a 2012-ben már másfél milliárd forint szerepelt a tanyafejlesztési program keretösszegeként. Az LMP 3 milliárdra emelte volna ezt az összeget, de ezt a módosítást a kormánypárti képviselők persze leszavazták. Ehelyett jövőre is csupán másfél milliárdot szánnak a kis feldolgozó üzemek létrehozására és a helyben termelt élelmiszerek közétkeztetésbe juttatására. Pedig, mondjuk, a debreceni vagy a felcsúti stadion árából számos települési önkormányzat építhetne vagy újíthatna fel helyi piacot, vagy biztosíthatná akár alternatív energiaellátását. Ez élhetőbb vidéket és tanyasi életteret teremthetne mintegy 200 ezer ember számára; jól tudjuk, hogy számos tanyán még elektromos áram sincs. A 2012-es tanyafejlesztési pályázatra igen jelentős volt a túljelentkezés, az alföldi települések és gazdálkodók összesen 2 milliárd 749 millió forintnyi támogatást igényeltek, és ez még mindig kevesebb, mint mondjuk, a Bonafarm-cégcsoport egyéves agrártámogatása. A kormánynak tehát tisztában kell lennie azzal, hogy jelentős igény van az aprófalvak fejlesztésére.
Tisztelt Államtitkár Úr! A tanyás térségek a 24. órában vannak, nincsenek már évtizedeink arra, hogy a hagyományoknak megfelelő vidéki élelmiszer-termelést megmentsük, ezért kérdezem tehát, szándékoznak-e pluszforrásokat találni, pluszforrásokat biztosítani arra, hogy a lakosság önfenntartását lehetővé tevő vidéki élelmiszer-termelést megmentsük, és ne csupán egy gesztusértékű, a kedvezményezett célcsoportnak alig segítő programmá váljon a tanyafejlesztés is.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés