CSIZMADIA NORBERT nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Az alaptörvény rendelkezése értelmében az Országgyűlésnek a központi költségvetésről szóló törvényről más tárgyköröktől elkülönítve, önálló törvényben kell döntenie. A kapcsolódó törvénymódosítási javaslatokat ezért az államháztartási törvénnyel összhangban külön javaslatként nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek. A javaslatok mindegyike közvetlenül vagy közvetetten a 2013. évi központi költségvetésről szóló törvény megalapozását szolgálja, illetve az államháztartási gazdálkodás szabályaival, valamint az adózási témájú törvényekkel függ össze.

Magyarország alapvető érdeke, hogy kiszámítható és stabil környezet álljon rendelkezésére a gazdaság működéséhez. A kormánynak sikerült jó pályára állítania a magyar államháztartást, a hivatalba lépése óta hozott intézkedések eredményeként 2013-ban már harmadszorra marad 3 százalék alatt a költségvetés hiánya, és tovább csökken az államadósság. Ezzel a kormány megteszi a szükséges lépéseket a túlzotthiány-eljárás lezárásához, amely a növekedéshez szükséges uniós fejlesztési források biztosítása érdekében elengedhetetlen.

A következő évi büdzsé több lehetőséget teremt a családoknak, a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak úgy, hogy közben Magyarország végre felállhat arról a szégyenpadról, ahová a szocialisták ültették azzal, hogy céltalanul eladósították az országot, és kormányzásuk alatt mindvégig képtelenek voltak 3 százalék alatt tartani az államháztartás hiányát. E célok elérése érdekében a kormány már a nyár folyamán benyújtotta Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatát és a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot.

A nemzetközi szervezetek jelzéseit figyelembe véve azonban a költségvetési törvényjavaslat tárgyalásának felfüggesztésére került sor, és a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében a kormány zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, amely érinti a költségvetési egyenleget, valamint a bevételi és kiadási főösszegeket, ezzel összefüggésben pedig szükségessé vált az egyes kapcsolódó törvények módosítása.

A törvényjavaslat elsősorban a jogszabályok koherenciáját biztosítja, számos jogtechnikai jellegű módosítását és pontosítását, valamint időközben szükségessé vált korrekciókat és részletszabályozásokat tartalmaz, melyeket a kormány a benyújtott előterjesztésben részletesen indokol. Ezekre nem szeretnék külön-külön kitérni, viszont megragadom a lehetőséget, hogy a javaslat egyes részeire felhívjam a figyelmet.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat is bizonyítja, hogy a kormány a kedvezőbb külső növekedési környezet ellenére kitart az adó- és költségvetési politikai célkitűzései mellett. A fiskális fegyelem mellett a fókuszban továbbra is a vállalkozni kívánók megbecsülése, a vállalkozói környezet javítása, a lakossági adminisztrációs terhek csökkentése, valamint az adómorál javítása áll. A kormány célja, hogy a kelet-közép-európai térség legkedvezőbb üzleti környezete Magyarországon jöjjön létre.

(14.30)

A pénzügyi és gazdasági válságból nem lehet kilábalni a vállalkozások nélkül, amelyeket meg kell szabadítani az aktivitásukat akadályozó terhektől. A kisvállalati adó kiváló lehetőséget nyújt a fejlődni kívánó vállalkozások számára, továbbá egy teljesen új szemléletet honosít meg a hazai adózásban. A több adónemet, a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót kiváltó pénzforgalmi szemléletű adó közelebb hozza az adómegállapítási szabályokat a vállalkozói igényekhez, egyúttal ösztönzi a beruházásokat és a foglalkoztatást.

A benyújtott módosítások értelmében az új adó hatálya alá december 1-jétől január 15-éig lehet bejelentkezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Újabb ösztönző elem, hogy lehetőség nyílik a kisvállalati adóalanyiságot megelőzően keletkezett elhatárolt veszteség felhasználására, továbbá a korábban beszerzett tárgyi eszköz számított nyilvántartási értéke tíz év alatt egyenlő részletekben történő leírására a kisvállalati adóalap terhére. Ezen túlmenően a pályakezdő, a tartós munkanélküliség után munkába álló és a gyesről visszatérő munkavállalók után a kisvállalati adó alapja a foglalkoztatás első két évében a kedvezményezett munkabérének havi összegével, de havonta legfeljebb 100 ezer forinttal csökkenthetővé válik.

A törvényjavaslat a nyugdíjbiztosítás területén is tartalmaz néhány, az ügyfelek számára az eljárásokat egyszerűsítő rendelkezést. Közülük kiemelném, hogy a biztosított személy kiskorú árvája részére a méltányossági eljárás, ellátás lehetőségét hivatalból felajánlják, a szociális biztonsági egyezményben a részes állam területén élő nyugdíjasok miatt lehetővé válik a nyugdíj közvetlen, külföldi bankszámlára történő átutalása. A benyújtott javaslat biztosítja továbbá a fővárosi közösségi közlekedés fenntarthatóságát, módosítva a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztás szabályait. A főváros részesedése a megosztott bevételekből a korábbi 47 százalékról 51 százalékra nőne, és az ebből származó pluszforrást köteles lesz a helyi közösségi közlekedés feladatellátására fordítani.

Tisztelt Országgyűlés! Összességként elmondható, hogy a benyújtott törvényjavaslat a 2013. évi központi költségvetési törvénnyel szoros egységet alkot, annak végrehajtását szolgálja. Kérem önöket, hogy a költségvetési törvénnyel együtt a jelen törvényjavaslatot támogatni szíveskedjék.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu