DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz a Somogy megyei példához szeretnék kapcsolódni, amit Hegedűs Lorántné képviselő asszony volt szíves idehozni. Valóban döbbenetes: egy bekerített, hatalmas terület, átjárhatatlan az egész határ, a településen élők nem tudnak átjutni a szomszéd településre, oly mértékben vette azt át az a tulajdonos.

Egy problémára szeretném felhívni a figyelmet. Ugyan a tulajdonszerzés valóban akkor keletkezett, amikor volt egy olyan rövid, néhány hónapos időszak, amikor cégek is vásárolhattak földet Magyarországon - ez azért több tízezer hektárt jelent ám Magyarországon ma is, ilyen cégek tulajdonában lévő földterület -, de azt hiszem, hogy nagy a felelősségünk a tekintetben, hogy milyen földforgalmi törvényt fogunk elfogadni. A beterjesztett normaszöveg ugyanis, ami itt fekszik előttünk, azt tartalmazza, hogy ha ezek a cégek, amelyek ebben a rövid időszakban meg tudták szerezni a tulajdont, átalakulnak vagy szétválnak, ezt a tulajdonjogot továbbviszik. Ez már a mi felelősségünk lesz, ha ehhez is hozzájárulunk.

Ezért egy kicsit megelőlegezve a februári majdani vitánkat, de idetartozik ehhez a kérdéshez: szó nem lehet arról, hogy ha törvény, ráadásul sarkalatos törvény kimondja azt, hogy természetes személyek, úgynevezett földművesek szerezhetnek földet, hogy bármilyen módon ugyanez a földtörvény legalizálja a cégek valamikor szerzett tulajdonát átalakulás vagy szétválás jogcímén. Azt hiszem, hogy erre is érdemes lesz majd figyelnünk, ha valóban kétharmados lesz a földtörvényünk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban, valamint a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu