DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Sajnos, súlyos százmilliárdokban mérhetőek azok a gazdasági károk, amelyeket Magyarország, a hazai vállalkozások és a magyar emberek kénytelenek elviselni azért, mert az önök kormánya káoszt teremtett a jogalkotásban. Nyugat-európai típusú demokráciákban, piacgazdaságban a kiszámíthatóság és a hitelesség a jogállamiság tiszteletben tartásával, a közös játékszabályok betartásával kezdődik. Ebben a mindenkori kormánynak és az Országgyűlésnek, az országgyűlési többségnek különleges felelőssége van, részben azért, hogy időtálló, megalapozott, szakmailag előkészített és egyeztetett jogszabályokat alkosson, részben pedig azért, hogy ezeket a szabályokat megfelelő felkészülési idő mellett, az esetleges korrekciókra időt engedő eljárási rendben alaposan megvitatva fogadja el a Ház.
Ez lenne tehát egy normális, szokásos állapot, Magyarországon azonban 2010 tavasza - Orbán Viktor kormányra kerülése - óta sajnos más világ van, más jogalkotási gyakorlat működik. Magyarország egyre messzebbre került az előbb említett normális jogalkotási kormányzati állapottól, aminek egyenes következménye, hogy másfél éve csökken a gazdaság teljesítménye, és ha minden így folytatódik, akkor 2014-re sajnos a 2008-as szintet sem éri el, annál 6 százalékkal lesz kisebb.
Súlyos következménye ennek a jogalkotási és kormányzati gyakorlatnak, hogy a vállalatok beruházásai még az amortizációt sem fedezik, jövőre további csökkenés várható még az önök kormányzati prognózisa szerint is, így a nemzetgazdaság fejlesztésének alapjai beszűkülnek. Ennek a gazdaságpolitikának, jogalkotásnak a következménye, hogy nincs fogyasztás, nincs jövedelem az embereknél, a reálkeresetek csökkennek. Szintén következmény, hogy az állami költségvetés egyre alacsonyabb szinten fedezi az alapvető oktatási, egészségügyi és szociális kiadásokat. Ez mindnyájunkat érint - fájdalmasan érint.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai demokráciákban piacgazdasági körülmények között a jogalkotó állam arra törekszik, hogy olyan szabályozókat alkalmazzon, amelyek kiállják az idő próbáját, hiszen a piaci szereplőktől nem várható el, hogy ott hozzanak létre értékteremtő munkahelyeket, ahol napról napra teljesen kiszámíthatatlanul változnak a jogszabályok. Magyarországon azonban mégsem ezt a gyakorlatot követi a kormány.
Két és fél év nem volt elég ennek a kormánynak arra, hogy ezt az alapvető összefüggést felismerje, ugyanis Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arról beszélt nemrég egy református templomban tartott rendezvényen, hogy a gazdaságpolitika fókuszában egyes piaci szereplők bármi áron történő ellehetetlenítése áll, akik persze majd örömmel szabadulnak meg a befektetéseiktől, üzleteiktől, ha muszáj lesz. Ez nem egy építkező politika, hasonlóan ahhoz, aki önként, magától adja át az értékeit egy fegyverrel fenyegető útonállónak. Ezt nem lehet unortodoxnak vagy akár kiszámíthatónak nevezni, ez egyszerűen megengedhetetlen, ez a vállalkozásokat elüldözi az országból.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elfogadhatatlan az a példátlan kapkodás is, ahogyan ebben a ciklusban a törvények készülnek. Idén ősszel hat alkalommal szabott át teljes gazdasági ágazatokat kivételesen sürgős eljárásban az Országgyűlés. Ez nem a kiszámíthatóság; egyik napról a másikra nem lehet ilyen súlyú jogszabályokat végigtárgyalni. Ha valamin sokat és gyakran kell módosítani, akkor az valószínűleg már eredetileg sem volt rendben. Az önök előterjesztései nincsenek átgondolva, nincsenek rendben. Ahogyan a régi mondás mondja: először mérj, azután vágj, sőt azt mondják, hogy kétszer mérj, egyszer vágj. Gondolják meg jobban, mielőtt vágnak!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés