ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Az imént elmondottakra figyelemmel először az egyszerű többséget igénylő támogatott javaslatokról szavazunk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 300 igen, 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a külön szavazásra kért indítványokról és azok esetleges alternatíváiról döntünk.
A kiegészítő ajánlás 1., 3., 7. és 8. pontjaiban Lamperth Mónika az anyakönyvi törvényekben az eljárás megismétlését tartalmazó szabályokat módosítja. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 314 igen, 34 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 5. pontjában Lamperth Mónika a 22. §-ban az illetéktörvény 33. § (2) bekezdésének módosítását kezdeményezi. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérte róla a külön szavazást.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 349 igen, 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 9. és 10. pontjában az alkotmányügyi bizottság a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvényt módosítja az egyes juttatásokkal kapcsolatban. A bizottság állásfoglalása szerint a 9. pont elfogadásához minősített, a 10. pontéhoz viszont egyszerű többség szükséges. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP és az LMP kérésére a két javaslatról külön szavazunk.
Most a kiegészítő ajánlás 9. pontjáról döntünk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 262 igen, 89 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a kiegészítő ajánlás 10. pontját teszem fel szavazásra. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 236 igen, 109 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 14. pontjában Szabó Timea és Szilágyi Péter az 52. §-ban az állampolgársági törvény 4. § (3a) bekezdésének elhagyását javasolják, amely a kedvezményes honosítás feltételeit tartalmazza. Az indítvány elfogadása kizárja a 15. és 16., egymás mellett is elfogadható pontokat. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 13 igen, 292 nem és 44 tartózkodó szavazattal elutasította.
Most a 15. pontról szavazunk, amelyet Lamperth Mónika terjesztett elő. Az indítvány elfogadása minősített többséget igényel. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen, 291 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Most a 16. pontban Kozma Péter javaslata következik. Az indítvány elfogadása most is minősített többséget igényel. Az előterjesztő támogatja, de az LMP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 290 igen, 61 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Frakciókérésre figyelemmel még további javaslatról is döntenünk kell.
Az ajánlás 10. pontjában Lamperth Mónika a 46. § (1) bekezdésében a lakcím-nyilvántartási törvény 28/A. § (1) bekezdését változtatja meg a kezelhető adatok körének szűkítésével. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 46 igen, 299 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 17. pontjában Lamperth Mónika az 55. §-ban az állampolgársági törvényben a magyar állampolgárság igazolását tartalmazó szabályokat változtatja meg. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen, 291 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra a jövő heti ülésünkön kerül sor.
Most soron következik az egyes szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9241. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9241/20. és 23. számokon kapták kézhez.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Tisztelettel felkérem Hegedűs Lorántné jegyző asszonyt, ismertesse az ezzel kapcsolatos információkat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés