ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony.
Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról határozunk, a külön szavazásra kért indítvány kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 288 igen, 61 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a külön szavazásra kért javaslatról és annak alternatívájáról döntünk.
Az ajánlás 7. pontjában Bertha Szilvia képviselő asszony a 9. §-ban a szolgálati törvény 41. § (3) bekezdésének módosításával azt javasolja, hogy az állomány tagja a próbaidő alatt is jogosult legyen a lakhatási támogatásra. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 3. pontját. A Jobbik kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 39 igen, 295 nem és 1 tartózkodó szavazattal elutasította.
(10.50)
Most a kiegészítő ajánlás 3. pontjában Harangozó Tamás indítványáról szavazunk. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP és a Jobbik kérésére arról külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 296 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.
Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel még további javaslatokról is döntenünk kell.
Az ajánlás 1. pontjában Dorosz Dávid az 1. § (1) bekezdésének elhagyását javasolja. Az alaprendelkezés a szolgálati törvény személyi hatályának módosítását tartalmazza. Az indítvány összefügg a 3., 13., 18., 19. és 21. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 249 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 2. pontjában Bertha Szilvia az 1. § (2) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. Ez további személyi hatályt tartalmaz a szolgálati törvény 1. § (2) bekezdésében. A Jobbik kérte erről a külön szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen szavazattal, 299 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a honvédelmi bizottság a szolgálati törvény 29/C. §-át új bekezdéssel egészíti ki, amelyben a közgyűlés vezetőire vonatkozó szabályokat terjeszt elő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 294 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 5. pontjában Harangozó Tamás és mások a 7. §-ban a törvény 37/B. §-át új bekezdéssel egészítik ki, amelyben ellenőrzési kötelezettség alóli kivételt állapítanak meg. Az MSZP kérte erről a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen szavazattal, 255 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 10. pontjában Dorosz Dávid a 15. § (2) bekezdésének módosításával, valamint (3) és (4) bekezdéseinek elhagyásával a felmentés szabályait változtatja meg a törvény 56. §-ában. A javaslat összefügg a 15. és 23. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 288 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 16. pontjában Harangozó Tamás és mások, valamint Bertha Szilvia a 34. § elhagyását kezdeményezik. Az alaprendelkezés kárfelelősségi szabályt tartalmaz. Az indítvány elfogadása kizárja a 17. pontot. Az MSZP és a Jobbik közösen kérték, hogy szavazzunk arról. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 93 igen szavazattal, 253 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most az ajánlás 17. pontjában Dorosz Dávid javaslatát teszem fel szavazásra. Az LMP kérte erről a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 285 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 25. pontjában az önkormányzati bizottság az 59. §-ban a közszolgálati törvény 31. §-át egészíti ki új rendelkezésekkel. Ezekben az országos közgyűlés közfeladatait módosítja és a vezetőire vonatkozó szabályokat terjeszt elő. A honvédelmi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 296 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 28. pontjában Tóth Gábor a 100. §-ban az országgyűlési törvény 145. § (2a) bekezdésének módosításával a háznagy illetményére vonatkozó szabályozást változtatja meg. A javaslat elfogadása minősített többséget igényel. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 301 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 45 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a honvédek jogállásáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás is. Az előterjesztést T/9234. számon, a honvédelmi bizottság ajánlásait pedig T/9234/20. és 24. számon kapták kézhez. Az előterjesztő nem kíván zárszót mondani. Most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 12., 13., 14., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 23., 24., 25., 26. és 27. pontjai, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2. és 3. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az LMP az ajánlás 14. pontjáról, az MSZP pedig az ajánlás 3. pontjával kezdődő javaslatsorról, a 20. és a 24. pontokról, valamint a kiegészítő ajánlás 3. pontjáról kérte a szavazást.
Az előterjesztő egyetlen módosító javaslatot sem támogat, de bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel egyes javaslatokról döntenünk kell.
Az ajánlás 3., 4., 5. és 6. pontjaiban Harangozó Tamás és mások a szakszervezettel kapcsolatos szabályzásokat módosítják. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 291 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 20. és 24. pontjaiban Harangozó Tamás és mások a külföldi napidíjról történő lemondás szabályának elhagyását javasolják. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 58 igen szavazattal, 291 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 11. pontjában Csampa Zsolt a törvényjavaslat 57. §-ának elhagyását javasolja a vezényelt állományi tag rendfokozatának módosításával kapcsolatban. A javaslat összefügg a 22. ponttal, így ezekről együtt határozunk. A bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 36 igen szavazattal, 271 nem ellenében, 40 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 14. pontjában Dorosz Dávid a 75. § (3) bekezdésének elhagyását javasolja, amely szerint visszavételkor legfeljebb 6 hónapos próbaidő köthető ki. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 287 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 15. pontjában Csampa Zsolt a törvényjavaslat 109. § (4) bekezdésének módosítását javasolja, amely a pótszabadság intézményét tartalmazza. A bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 71 igen szavazattal, 271 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Juhász Ferenc az önkéntes védelmi tartalékos katonára vonatkozó szabályokat módosítja. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 85 igen szavazattal, 258 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés módosító javaslatot nem fogadott el, a Házszabály rendelkezései alapján a zárószavazásra is sor kerülhet. Arra figyelemmel pedig, hogy az előterjesztés 259. § (1)-(3) és (7)-(11) bekezdései, a 272. §-a, a 274. §-a, a 275. §-a, valamint a 278. §-a sarkalatosnak minősül, az előterjesztésről két részletben szavazunk.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/9234. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 256 igen szavazattal, 88 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
(11.00)
Most azt kérdezem önöktől, hogy elfogadják-e a T/9234. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 248 igen szavazattal, 100 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik azegyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9237. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9237/17. és 23. számokon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó már elhangzott. Most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 5. és 11. pontjairól nem határozunk, mert előterjesztője visszavonta.
Az ajánlás 10. és 13. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP kérte róluk a szavazást.
Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 6., 7., 16., 17. és 18. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4. és 5. pontjait támogatja. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 1., 2., 3., 4. és 8. pontjait.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 250 igen szavazattal, 49 nem ellenében, 44 tartózkodás mellett elfogadta.
Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel még további javaslatokról is döntenünk kell.
Az ajánlás 9. pontjában Kiss Péter és más képviselők a 9. § (2) és (3) bekezdésének elhagyását javasolják. A rendelkezések a törvényben az agrárágazathoz tartozó szakképesítésre vonatkozó szabályokat tartalmaznak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 58 igen szavazattal, 250 nem ellenében, 34 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 10. pontjában Kiss Péter és más képviselők a 17. § (2) bekezdésében a törvény 29. §-ának módosítását kezdeményezik az iskolai rendszerű szakképzésben való ingyenes részvétellel kapcsolatban. Az MSZP kérte erről a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 285 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 12. pontjában Kiss Péter és más képviselők a 22. § (2) bekezdésének elhagyását javasolják. Az alaprendelkezés a törvény 43. § (2) bekezdés c) pontjában a tanulószerződés kötésére jogosult szervezetet tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 253 nem ellenében, 35 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 13. pontjában Kiss Péter és más képviselők a 25. § (2) bekezdésében a törvény 48. § (4) bekezdésének módosítását kezdeményezik azzal, hogy a tanulószerződésre a munka törvénykönyvének szabályait alkalmazzák. Az MSZP kérte a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 89 igen szavazattal, 256 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 14. pontjában Kiss Péter és más képviselők a 30. § (3) bekezdésében a törvény 63. § (7) bekezdésének módosítását javasolják azzal, hogy a tanulónak csak saját fizetési számlájára lehessen utalni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 89 igen szavazattal, 257 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 15. pontjában Kiss Péter és más képviselők a 32. §-ban a törvény 68. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. Ezzel azt kezdeményezik, hogy a tanuló számára is kötelező legyen a más foglalkoztatottak részére biztosított juttatásokat adni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen szavazattal, 247 nem ellenében, 11 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Zárószavazásra a jövő heti ülésünkön kerül sor.
Soron következik az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9240. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9240/27. és 33. számokon kapták kézhez. Bejelentem, hogy az előterjesztő a határozathozatal előtt már nem kíván szólni.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy ismertesse a szavazással kapcsolatos információkat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés