HERMAN ISTVÁN ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk van a 2013. évről szóló költségvetési törvény megalapozásáról szóló T/9401. számú törvény módosítási javaslata, amely közel negyven törvényt ölel csokorba. (Dr. Józsa István: Negyvenhatot.) Államtitkár úr és az előttem szóló képviselőtársam is elmondta, hogy ennek a törvénynek alapvetően az a célja, hogy a költségvetés koherenciáját, illetve jogharmonizációját megteremtse. Úgy gondolom, hogy ezek a törvények, amelyek a helyi iparűzési adóról, a biztosítási adóról, a társasági adóról szólnak, és hadd ne soroljam fel mindazt a negyven törvényt, inkább eggyel szeretnék foglalkozni, amely a magyar kis- és középvállalkozói szférát és réteget érinti.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a vállalkozói szféra a nemzetgazdaság gerincét képezi, ez a vállalkozói szféra a magyar foglalkoztatáspolitikában több mint 80 százaléknak teremt munkahelyet. Ez a vállalkozói szféra a népi iparművészetben, a szolgáltatóiparban és a nagyipar beszállítójaként van jelen a magyar gazdaságban, és ez a vállalkozói szféra a gazdasági klímaváltozások hatására nem csomagol össze, nem hagyja el az országot, hanem itt akar élni, itt akar dolgozni, és alkotó, cselekvő munkájával önmaga, családja és a nemzet javát szolgálni. Ha valakire, akkor rájuk aztán abszolút igaz Tamási Áron azon gondolata: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Az ő otthonuk itt van Magyarországon, nekünk pedig az a kutya kötelességünk és erkölcsi kötelességünk, hogy ennek a szférának megteremtsük azt a gazdasági környezetet, amelyben biztonságosan tervezhetik a holnapot, a jövőjüket.
35 éves vállalkozói múlttal a hátam mögött nyugodtan mondhatom, hogy különböző választások idején mindig felértékelődik ez a szféra, mindig szlogenként tűzik fel különböző politikai pártok a vetélkedés során a kedvező feltételeket és a lehetőséget, az aktivitás azonban a választásokat követően eltörpül. Ez a kormány az, amely igyekszik a lehetőségeinek megfelelően, az örökölt lehetőségeit figyelembe véve megteremteni azt a közgazdasági, jogi környezetet, amely a vállalkozói szféra boldogulását szolgálja.
Ha megengedik, akkor most előveszem a jegyzetemet, és nem azért, hogy Nyikos képviselőtársamat bosszantsam, hanem azért, hogy pontosan fogalmazzak, hogy akik hallják, azok pontosan értsék, nehogy véletlenül szóelhallás következtében rossz, fals információhoz jussanak.
A kisvállalkozói adózás is a kormány egyik alapvető célkitűzései közé tartozik az említett okok miatt. A kisvállalkozói adózás szabályainak módosítására kerül sor az alapvető koncepció megváltozása nélkül. A kormány a változások adminisztratív terheinek csökkentését elősegítő lépéseivel összhangban elsősorban a vállalkozói környezet kedvezőbbé tételét szolgálja. A javaslat bevezeti a kedvezményezett foglalkoztatott fogalmát, illetve e fogalomhoz kapcsolódóan a 25 év alatti pályakezdő, tartósan állást kereső, a gyed, gyes, valamint gyermeknevelési támogatás folyósítását követően foglalkoztatott munkavállalók tekintetében adóalap-kedvezmény igénybevételét teszi lehetővé.
Hasonlóan kedvező rendelkezéseket vezet be a módosítás a kisvállalati adóalanyiságot választó, adókötelezettségüket korábban társasági adóalanyként teljesítő vállalkozások számára az áttérésre való tekintettel. Így például a kisvállalati adóalanyiság előtt keletkezett elhatárolt veszteség felhasználásának lehetővé tételére, valamint a kisvállalati adóalanyiság időszakát megelőzően megszerzett immateriális javakra és tárgyi eszközökre tekintettel az adóalap csökkentésének biztosítása is a vállalkozások terheinek könnyítését, a jogalkalmazás egyszerűsítését szolgálja a kormány programjaival összhangban.
Ezek azok az intézkedések, amelyek lehetővé teszik e vállalkozói szféra számára a XXI. század hajnalában, hogy végre gyökeret eresszenek, és nem talajvesztettként, erősödjenek, gyarapodjanak. Rendet kell teremteni ezen a területen is, mert ahol rend van, ott van biztonság, és ahol biztonság van, ott lehet csupán gyarapodni. Ezért kérem és támogatom e törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés