DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kérdezi, hogy milyen karácsonyuk lesz a hitelkárosultaknak. Nos, azok, akik bejelentkeznek az árfolyamgát rendszere alá, azzal, hogy a gyűjtőszámlán lévő kamatnak a megfizetését átvállalja felerészben az állam, felerészben pedig a bank, számítások szerint átlagosan 450-550 ezer forintot takaríthatnak meg 2017-ig. Tehát annak, aki ebben a helyzetben van, és úgy dönt, hogy az árfolyamgát alá bejelentkezik, ez karácsonyi ajándék lehet, év végéig lehet erre jelentkezni.
A számok azt mutatják - egyébként már az előbb is idéztem, de úgy látom, hogy még egyszer idézni szükségeltetik -, hogy 2012. október 31-éig 78 ezren már el is indították a gyűjtőszámlát, és 93 ezren jelentkeztek be a rendszer alá október végéig. Ez a szám még felfuthat, ami azért mégis a 450 ezer jogosultnak több mint a 20 százalékát jelenti, sőt, ha magát az állományt nézzük, akkor még nagyobb az arányuk. Azt kérdezte, hogy milyen karácsonyuk lesz: mindazok, akik már bejelentkeztek, csak ebben az időszakban, a bejelentkezés időszakában, illetve hogy már megkötötték a gyűjtőszámlát, több mint 2 milliárd forintnak a befizetésétől, kamatfizetésétől mentesültek. Tehát én úgy gondolom, hogy ez egy olyan fontos eszköz, amelynek még az év végéig várható talán a felfutása, de mindenképpen széles körben, már egy százezres körnél is nagyobb körben segíthet a devizaadósokon.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés