DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én több körben cáfoltam önnek a cukorbetegekkel vagy a diabétesz kezelésével kapcsolatos hozzászólásait. Szeretném azt önnek elmondani, hogy százszázalékos támogatással elérhető a megfelelő terápia a cukorbetegek számára, és minden egyes döntést a szakmával egyeztetve hoztunk.

Ugyanakkor az az igazság, én ilyet még a Házban nem csináltam, mert mindenkinek a kérdését megtisztelem, de úgy gondolom, annak a pártnak a képviselőjétől, aki azzal sem törődve, hogy mit érnének a mai napon a társadalombiztosítási alap részvényei, és a teljes magyar egészségügyet összedöntötték volna egy versengő, több-biztosítós privatizációs kísérlettel, úgy gondolom, attól egy ilyen kérdés olyan ingerküszöb alatti, hogy ezt én most válasz nélkül hagyom. Csak annyit teszek hozzá, hogy a mi időnk alatt azoknak az ön által említett terápiáknak a finanszírozása arányában nőtt. Egy hónapon belül indul a 10 milliárdos onkológiai fejlesztésünk. Szintén ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően új terápiás lehetőségek jelennek meg a fej-, nyakdaganatok, a gyomorrák, a tüdődaganatok kezelésére.

Tehát tisztelettel kérem, olvassa el azt a jogszabályt, és nézze meg, hogy mennyi mindent teszünk a betegekért, és felháborító sértésnek tartom a hozzászólását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu