MILE LAJOS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem is oly rég egy azonnali kérdésben firtattam, hogy a kormányzat milyen egységes szempontrendszerrel rendelkezik a multinacionális nagy cégekkel megkötött úgynevezett stratégiai szerződések esetében. Válaszában torznak tartotta azt a szemléletet, amely úgymond igyekszik szembeállítani a nagy vállalatokhoz való viszonyt a kis- és középvállalkozásokkal való bánásmódban. Akkor pár tény az eligazításhoz.

Az Európai Bizottság 2011/7-es irányelve rendelkezik a késedelmes fizetések szabályozásáról. Ezt az irányelvet 2013. március 16-ig kell a magyar joganyagba beépíteni. Esetünkben jóval többről van szó, mint egy jogtechnikai kötelezettség végrehajtásáról. Ha megnézzük a statisztikát, a kincstári kifizetések esetében jelentős elmaradásokat tapasztalunk. A tartozás pontos összege 2010 májusában 23 milliárd 794 millió forint volt. 2012 októberében ez már 68 milliárd 274 millió forintot tesz ki.

Nem csupán a tartozás mértéke elképesztő, hanem a növekedés mértéke is aggasztó, ez azt jelenti ugyanis, hogy rengeteg kis- és középvállalkozás vár hiába a pénzére. Így veszélybe kerül a létezésük, magyarán: nem tudnak megélni. A gazdasági szereplőknek egy olyan köréről beszélünk, akik az aktív foglalkoztatásból több mint 70 százalékot vállalnak. A tartozások miatt a helyzetük kilátástalanná válik, s velük együtt kilátástalanná válik mindazok helyzete, akiknek megélhetése a kis- és középvállalkozások sorsától függ. A nagy multinacionális cégekkel szemben a kormányzat a partnerség, a kedvezményezés talaján áll, a kis- és középvállalkozásokat pedig ellehetetleníti.

Kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy hol tart az irányelv átültetése. Mikor teljesíti a magyar állam a kis- és középvállalkozásokkal szembeni kötelezettségeit? Enélkül milyen alapjai vannak a támogatásról zengő nyilatkozatoknak? Kinek is torz a szemlélete, tisztelt államtitkár úr?

Várom megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu