NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Természetesen nem fogadom el ezt a választ. Az államtitkár úr önmagával is ellentétbe keveredett, hiszen először azt mondta, hogy ha természetesen bűncselekmény történik a Facebookon, akkor blokkolható, majd utána később azt mondta, hogy nem akarják blokkolni a Facebookot, hiszen majd a Facebook esetleg leszedi azt a tartalmat, ami jogellenes.
Abban egyetértünk, hogy a jogellenes tartalmat le kell szedni, de azt mindenképpen meg kell várni, hogy a bíróság kimondja valamiről, hogy az jogellenes vagy nem. A jelenlegi törvényjavaslat arról szól, hogy már a nyomozás elején blokkolható vagy levehető bármilyen tartalom.
Az pedig egyáltalán nem csúsztatás, hiszen a törvényjavaslat 158/D. §-ában az áll, hogy ha a kibocsátástól számított 30 napon belül nem vezet eredményre a megkeresés külföldi szervernél, akkor már blokkolható.
(15.00)
Tehát nem kell megvárni a bíróság döntését, elég ez a 30 napos időintervallum. Úgyhogy államtitkár úr csúsztatott, külföldi szervernél mindössze elég a 30 napos megkeresés utáni nem válasz, vagy esetleg az ebből az időintervallumból való kicsúszás. Úgyhogy nem én csúsztattam, államtitkár úr, hanem ön csúsztatott. Kérem, hogy ezt az internetcenzúrát vonják vissza, és felejtsék el.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés