OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen. Örülök azért, hogy az kiderült, hogy nem magamtól tettem fel ezeket a kérdéseket, hanem a Hallgatói Hálózat követeléseit takarták a kérdéseim. (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között: Ki írta nekik?) Ön egyetlenegy kérdésemre sem adott olyan választ, amit én vártam.
Talán egyre adott választ, az pedig az volt, hogy nem törlik el a röghöz kötést, tehát a hallgatói szerződést. Én azt gondolom, hogy fontos alapelvekről beszélgetni, tisztelt államtitkár úr, nagyon fontos, de azt gondolom, hogy már nem ebben a szakaszban fontos. Akkor kellett volna alapelvekről beszélgetnünk, amikor a felsőoktatási törvény koncepcionális kidolgozása zajlott. Akkor sem az államtitkárság, sem ön, sem Hoffmann Rózsa államtitkár asszony nem volt kíváncsi sem a diákok, sem a szakmai szervezetek, sem az ellenzék véleményére. Azt gondolom, hogy most már igazából egyetlenegy dologra kellene választ adniuk a diákoknak, hogyha önök valóban nem hülyének néznék a diákokat, hanem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) valós tárgyalópartnernek, hogy mely költségvetési sorról fogják...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés