VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mielőtt elmondanám az álláspontunkat, nem tudom megállni, hogy ne reagáljak Mesterházy Attila frakcióvezető görcsös igyekezetére, ami persze érthető, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy most épp egy házimeccset vív Bajnai Gordonnal abból a célból, hogy melyikük tudja a másik szájából kiénekelni a vörös szegfűt. (Derültség.) De mindezekkel együtt is felháborítónak tartom azt, hogy az MSZP az után a nyolc év után, amit ebben az országban kormányon töltött, bárkit bármivel számon kér. Önöknek számon kérni senkit és semmivel nincs joga, önöknek már az is megtiszteltetés, hogy itt ülhetnek szépen, csendben. (Derültség, moraj.) Frakcióvezető úr, egy dolgot ne felejtsen el: az önök elődei és önök ennek az országnak még soha - érti, frakcióvezető úr, még soha! - semmit nem adtak. Önök ettől az országtól még mindig csak elvettek. (Taps a Jobbik és szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Rátérve miniszterelnök úr felszólalására: azt, hogy ez siker volt-e vagy kudarc, hogy több-e ez a pénz vagy kevesebb, én álvitának tartom. Álvitának tartom, de magam sem mehetek el szó nélkül a forintosítás trükkje mellett, amit miniszterelnök úr itt végrehajtott, ugyanis ez tényleg egy olyan kozmetikai beavatkozás a valóságon, ami egészen elképesztő.

(13.30)

És pont a gyenge forinttal, a gazdaságpolitikájuknak bizonyos értelemben a negatív látleletével éltek; ez egy picit olyan, mintha valaki zombikkal szeretné promotálni a szépségszalonját. Úgyhogy én arra szeretném kérni miniszterelnök urat, hogy hagyjunk fel az ilyen kommunikációs mellébeszélésekkel, sokkal korrektebb lett volna, ha az országra nézve euróban és reálértéken mondja el azt, hogy 20 százalékkal kevesebb pénz jár a következő ciklusban Magyarország számára.

De én nem akarok ezeken a számokon lovagolni, egyszerűen nem is értem, hogy miniszterelnök úrnak miért volt erre szüksége. Szerintem megértette volna mindenki, hogy nagyon gyengék az ország pozíciói, hogy akkor egy konjunkturális költségvetés volt, és ez egy válságköltségvetés; elismertük volna a sikereket a vissza nem téríthető áfával kapcsolatban vagy pedig a nemzeti önrészt illetően. Úgyhogy nem értem, miniszterelnök úr, hogy miért volt erre szükség, miért kellett ez az őszintétlen mellébeszélés ezzel kapcsolatban. Ha úgy merült volna fel a kérdés, hogy elismerjük-e azt, hogy elérte mindazt, amit el lehetett érni az ország jelenlegi helyzetében és az Európai Unión belül betöltött jelenlegi pozíciónk szerint, akkor bármilyen furcsa, én ellenzéki frakcióvezetőként azt mondtam volna, hogy igen. Azt mondtam volna, hogy ön jól tárgyalt, az ország elérte mindazt, amit ebben a helyzetben el lehet érni, miniszterelnök úr, elérte ön azt a sikeres tárgyalásaival, hogy Magyarországot az Európai Unióban nem felakasztják, hanem főbe lövik - ugyanis körülbelül ennyi Magyarország mozgástere az Európai Unióban.

Meggyőződésem - és ezt most minden cinizmus nélkül mondom -, hogy ön éppen azért kerülte el azt, hogy a valóságról beszéljen, és ment bele ebbe a tényleg kozmetikai beavatkozásba a kommunikációt illetően, mert szerette volna a lényegi kérdésről elterelni a figyelmet. A lényegi kérdés az - és azt gondolom, erről kellene beszélnünk -, hogy az Európai Unióban jelenleg tartó állapot nem egy válság. Meggyőződésem, hogy az Európai Unió jelen pillanatban haldoklik, és ez a közösség ebben a formájában működésképtelen. Ezt kellene elmondani például a magyar társadalomnak, fel kellene erre készíteni, mert ez a döntés, például a költségvetésről is, de a sorozatos döntések, amelyek az elmúlt évben születtek, ezek időhúzások, az agónia jelei.

De ami még ennél is fontosabb, az ország, Magyarország, a hazánk helyzete az Európai Unión belül. Miniszterelnök úr azt mondta - és ezzel nem tudok mit kezdeni -, hogy Magyarország csatlakozása az Unióhoz egy történelmi kompenzáció volt a Nyugat részéről, kompenzált bennünket a Nyugat azért, hogy olyan sokat szenvedtünk a kommunizmus alatt a gazdasági helyzetünket illetően. Miniszterelnök úr, az lenne a kompenzáció, hogy idejönnek a franciák, az osztrákok, a németek a cégeikkel, felvásárolják a mi gyárainkat, bezárják, kidobálják az embereket az utcára százezrével, letarolják a magyar piacot? Ezzel kompenzált bennünket az Unió? Hát akkor milyen lesz, ha büntetnek? (Derültség a Jobbik soraiban.)

Miniszterelnök Úr! Azt gondolom, hogy ez nem történelmi kompenzáció volt, hanem történelmi bűncselekmény, az európai uniós csatlakozás is ebben a formában.

A pénz pedig, ami ideérkezik. Tudjuk jól, hogy egy jelentős része meg sem érkezik. Ami megérkezik, azt sokszor értelmetlen célokra költik. Amit elköltenek, annak egy nagy része a korrupció aknáiban vész el. A negyedik részét pedig a külföldi multik nyerik el és viszik ki az országból. Amire szükség volna, és amiről valóban érdemben kellene a magyar társadalommal és a politikával együtt foglalkozni, az az, hogy döntsük el, hogy nekünk mi a célunk az Európai Unióval. Erről egy népszavazást javasolt a Jobbik már többször is, miniszterelnök úr, a helyzet többszörösen megérett erre, megváltozott a helyzet, ez már nem az az Unió, amihez csatlakoztunk, és a magyar társadalomnak most már ennyi idő elteltével igenis, van fogalma arról, hogy hová toloncolták be.

Ezért egy népszavazást javaslunk arról, hogy akarunk-e az európai egyesült államok útján tovább menni az európai országokkal vagy sem, illetve a másik kérdés: akarunk-e egyáltalán tagállamok maradni ebben az Európai Unióban?

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu