DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én szeretnék Szél Bernadett képviselő asszony mellé állni, ugyanis méltatlan támadás érte, úgyhogy kérjen bocsánatot, képviselő úr! Amit ön megengedett itt magának, az férfihoz nem méltó! Kérjen bocsánatot!
Amit mondott a képviselő asszony, annak a tartalmával kapcsolatban én azért inkább a pozitívumot emelném ki. Tehát az egy szakmai tévedés, hogy a magyar energiastratégia élén az atom áll, mert egy energiamixben gondolkodik a magyar energiastratégia, viszont amit mondott a hazai lehetőségekről a megújuló energiák tekintetében, a foglalkoztatás, a vidéki kiserőművek, a biomassza összefüggésében, azt hiszem, erre igenis figyelni kell. Én biztatom, gyűjtse ezeket a tapasztalatokat, hogy hogyan lehetne ezt minél szélesebb körűvé tenni. Mi is ezt tesszük, tehát az MSZP programjában is kiemelt helyet foglal el a zöldgazdaság és a vidéki foglalkoztatás.
Hadd javasoljam képviselőtársaimnak, hogy koncentráljunk a napirend tárgyára, a nukleáris biztonságra, mert az viszont véleményem szerint rendben van.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés