DR. VAS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2013. február 11-én megtartott első ülésén megtárgyalta a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvényt, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról szóló T/9465. számú törvényjavaslatot, és azt 18 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
A tárgykörrel kapcsolatban egy dolog vetődött fel, ezt ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy aki illegálisan tartózkodik, vagy legalábbis nem engedéllyel Magyarországon, az miért kaphat jogi segítséget. Erre az államtitkár úr válaszolt, ezt a többségbe tartozó képviselők elfogadták, így általános vitára alkalmasnak tartották a javaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés