SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyszerű egyébként, amit Schiffer András itt éppen feszeget, a kérdés, hogy miért. Önök nagyon találóan tegnap kiírták, ide kifeszítettek egy molinót, hogy az MSZP hataloméhség-menete. Valóban találó volt ez a kiírásuk, csak azt felejtik el, hogy önök két éve, két és fél éve egy hataloméhség-menetet csinálnak, minden egyes rendelkezésük a hatalom megtartásáról és a hatalom megszerzéséről szól, tehát egyértelműen a választásokat is úgy próbálják a saját szájízük szerint az utolsó pillanatban is akár majd megváltoztatni, hogy a hatalmat meg tudják tartani.

Tehát nem a demokratikus alapelvek, nem az, hogy az országnak mi megfelelő, nem ezek vezérlik önöket elsődlegesen abban, hogy milyen törvényeket hoznak, hanem egyszerűen az a hatalom, amit meg szeretnének tartani a következő választások után is. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu