KARÁCSONY GERGELY (független): Köszönöm a szót. Csak Gyutai képviselőtársamnak szeretnék reagálni. Egyrészt nem feltétlenül kérdőjelezzük meg azt, hogy legyen művészeti köztestület, és amikor erről döntött a parlament, akkor én benyújtottam egy módosító indítványt, ami egy dolgot tett lehetővé, mégpedig azt, hogy a köztestület alapító tagsága nyitott legyen a Széchenyi Irodalmi Akadémia tagjai számára is. Ezt az egy dolgot javasoltuk.

Lehet, hogy akkor az egész dolog most egészen más irányba menne, ez az egész történet. Lehet, hogy akkor most nem kellene azzal szembesülniük, hogy az Alkotmánybíróság nagy valószínűséggel ki fogja mondani ennek a törvénynek az alkotmányellenességét, és akkor beszélhetnénk arról, hogy ez valóban egy köztestület.

A másik: Gyutai képviselőtársam, nagyon szívesen odaadom önnek, itt van a kezemben egy interjú Fekete Györggyel, a Demokratában jelent meg. Akkor viszont nem tudom, hogy pontosan miről beszélünk, mert innen idéztem szó szerint azokat a mondatokat, amelyeket mondtam.

Ön azt mondta, hogy nem mondott ilyet. Én szívesen odaadom, olvassa el, hogy miket mondott.

Egyébként azt is javaslom, hogy olvassa el azt a bizonyos kormányhatározatot, amit szintén szó szerint idéztem, ami arról szól, hogy a köztestület elnökének a bevonásával a teljes magyar kulturális mecenatúrát át fogják nézni, és ezzel kapcsolatosan új rendszert fognak kialakítani. Ezt sem én mondom, ez egy kormányhatározat. Balog Zoltán miniszter urat is szó szerint idéztem, ezt mondta a Hír TV-ben, amit egyébként utána államtitkár úr azonnal pontosított, legalábbis elmondta azt, hogy ez nem pontosan úgy lesz, csak éppen államtitkár úr azóta már nem államtitkár úr. Akkor most hogyan van ez egészen pontosan?

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

Forrás: parlament.hu