NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! A Budapest XX., XXI., XXIII. Kerületi Bíróság indítványozta Orbán Viktor országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését becsületsértés vétsége miatt. A bizottság az ügyet a 2013. február 12-ei ülésén tárgyalta, ahol Orbán Viktor képviselő úr az ülésen megjelenni nem tudott hivatali elfoglaltsága miatt, és erről írásban tájékoztatta a bizottság elnökét.
Az indítványhoz mellékelt feljelentésből a bizottság az ügy tényállását, illetve egyáltalán a feljelentetti érintettséget egyértelműen megállapítani nem tudta, s akkor még finoman fogalmaztam. Kérdés, hogy a bíróság milyen álláspont és indokok alapján fordult az Országgyűléshez ebben az ügyben. Ezért az ülésen a bizottsági tagok értetlenségüknek adtak hangot, hogyan kerülhetett mentelmi ügyként tárgyalásra a lényegileg értelmezhetetlen feljelentés. Egyébként a XX., XXI., XXIII. Kerületi Bíróságról már nem először érkezett ilyen megfejthetetlen megkeresés a bizottsághoz. (Dr. Józsa István: De már nem sokáig.)
A bizottság a fentiekre tekintettel egyidejűleg levélben fordult az OBH elnökéhez, amelyben egyrészt a konkrét feljelentéssel kapcsolatban jelzett kifogásairól tájékoztatta, másrészt kérte a segítségét a jövőbeni hasonló ügyek elkerülése érdekében. A bizottság ebben az ügyben különösen megalapozottnak látja a magánvádnál követett mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlatát, ami a mentelmi jog célját: az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani.
Mindezekre tekintettel a mentelmi bizottság többségi szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktor országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés