TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Hiába mondja el sokszor, nem 37 ezer forint lesz a közfoglalkoztatási bér, hanem 49, és nem hat órában lesznek foglalkoztatva az emberek, hanem nyolc órában. Egyszerűen ennyi egyébként a válasz. De amint látja, abban is léptünk előre, hogy a jövőben nem heti bérfizetés lesz a közfoglalkoztatásban, hanem havi bérfizetés.
Egyébként pedig 2012-ben 363 937 darab szerződés köttetett a közfoglalkoztatáson belül, és 261 782 főt érintett ez Magyarországon. És ezt szeretné, még egyszer hangsúlyozom, a kormány ebben az évben 300 ezer fő fölé emelni. Nagyon bízom benne, hogy a közfoglalkoztatás el fogja érni a célját, azt a célját, hogy a közfoglalkoztatás nem cél, hanem eszköz a segélyezés és a munkaerőpiac között. Tehát egy állapot a közfoglalkoztatás, s nem pedig cél. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés