BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az késztetett felszólalásra, hogy hallottam Répássy államtitkár úr véleményét, és szeretném elmondani, hogyan jutottak el önök, Fidesz idáig, hogy a közösséget sértő véleménynyilvánítást mint gumifogalmat emelik be az alkotmányba, és így akarják súlyosan korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát.

A '98-2002-es ciklusban Szabó Zoltán és Kósáné, MSZP-s képviselők, benyújtottak egy határozatot, hogy a holokauszttagadás büntethetőségére nyújtson be az önök többségi kormánya egy törvényt. Önök akkor azt elutasították.

2010-ben, a Bajnai-kormányzat alatt a legutolsó intézkedések egyikeként a nácizmus, illetve a nemzetiszocializmus bűneinek tagadását törvénybe iktatták. Önök ekkor azt tették meg, hogy egy bizonyos kiegyensúlyozottság érdekében meghozták azt a törvényt, hogy a nácizmus, illetve a nemzetiszocializmus, a kommunista rendszerek bűneinek tagadása, kisebbítése bekerült a Btk.-ba. Mi természetesen mint a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását nem támogattuk. De úgy gondoltuk, hogy Biszku Béla esetében egy próbát teszünk, hogy vajon a szokásos kettős mérce él vagy nem. Biszku Béla ügyében az illető bíró alkotmánybírósági állásfoglalást kért, véleménynyilvánítás szabadsága, nem lett az ügyből még semmi lényegében; egy másik ügyben, ami a nemzetiszocialista bűnök tagadásáról szólt, jogerős bírósági döntés született. Ezt a célt szolgálta az a bizonyos bejelentésünk.

Egyébként pedig teljesen nyilvánvaló, hogy önök azért akarják úgy megszüntetni az eddigi alkotmánybírósági határozatokra hivatkozást, hiszen ott világosan kimondták, a gyűlöletre uszítás az a tényállás, amely a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozza. Önök ezt a kettőt együtt csinálják meg, és egy teljesen gumi paragrafust hoznak létre, amivel nem tudom, majd mit kezdenek a bíróságok.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu