DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr! Az új alaptörvény-módosításnak néhány cikkelyéhez szeretnék egypár gondolatot fűzni, amely egyrészt pontosítás, másrészt kiegészítés lenne.

A 3. cikkben arról értekezik az előterjesztés, hogy miért felelős a Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődjei. Az európai civilizációs hagyomány értékeinek pusztulásáért - említi az f) pontban. Úgy gondolom, hogy a magyar kultúrát és a magyar szellemet is súlyos károk érték, sokszor pótolhatatlan veszteségek. Nem akarok neveket említeni vagy akár épületeket, a Maria Regnum-templomot vagy azokat az embereket, azokat a tehetségeket, akiket elüldöztek, elnyomtak, vagy egyáltalán nem engedték, hogy kibontakoztassák tehetségüket. Tehát az a kár, amely Magyarországot érte úgy anyagilag, mind szellemileg, úgy gondolom, mindenképp említést érdemel ebben az alaptörvény-módosításban, hiszen majd ebből az alaptörvényből lesznek más törvények levezetve. Tehát szeretném, ha az ez ügyben beadott módosító javaslatomat figyelembe venné az előterjesztő.

A 4. cikkben az egyházakról értekezik. Szeretném felhívni az előterjesztő figyelmét: lehet, hogy nem pontosan értelmezem ezt a mondatot, de azt is ki lehetne belőle olvasni, hogy az Országgyűlés csak azokat a vallási tevékenységet végző szervezeteket ismeri el egyházként, amelyekkel az állam a közösségi célok érdekében együttműködik. Úgy gondolom, az, hogy az állam együttműködik-e egy vallási tevékenységet végző szervezettel vagy nem, az nem releváns abból a szempontból, hogy elismeri-e ezt a vallási közösséget egyházként vagy nem. Bár az egy másik kérdés, hogy szerintem nem az Országgyűlés kompetenciájába tartozik, hogy egy vallási közösség egyház-e vagy sem. Ezt inkább csak mint konstruktív módosító javaslatként szeretném majd fűzni az előterjesztéshez.

Azzal, hogy az alkotmánybírákat 12 évre, a legfőbb ügyészt 9 évre választja meg az Országgyűlés, szerintem sokan nem értünk egyet. Egyrészt nem értünk egyet a 9 évvel. Az előterjesztésben próbálnak utalni arra, hogy nem lehet politikai párt tagja, nem folytathat politikai tevékenységet, de azt be kell látnunk, hogy a legutóbb megválasztott alkotmánybírák többségének komoly politikai tevékenysége volt, vagy például a legfőbb ügyész országgyűlési képviselőként indult anno, azt hiszem, talán a Fidesz színeiben. Tehát csak arra hívnám fel ez ügyben a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság vagy az ügyészség bármennyire is hangoztatja, vagy hangoztatják önök azt, hogy politikailag független szervezetek, be kell látnunk, hogy nem azok.

(18.00)

Kilenc és tizenkét évre megválasztani, gyakorlatilag bebetonozni abba a posztba olyan embereket, akiket a mostani politikai konstelláció helyez a posztjukra, nos, ezt én semmiképpen nem tartom helyesnek. Egyrészt sokallom a kilenc évet, másrészt pedig - nem vagyok jogász, és lehet, hogy szentségtörés az, amit mondok - szeretném megkérdezni önöket, hogy visszahívható-e a legfőbb ügyész. Ha most megválasztanak egy legfőbb ügyészt kilenc évre, akkor őt már onnan elmozdítani nem lehet, semmilyen módon. A képviselők nem is tudják egyértelműen, hogy elmozdítható-e a legfőbb ügyész vagy sem, akit kilenc évre választanak. És ki helyezi őt kilenc évre erre a posztra? Még azt sem mondhatjuk, hogy politikai konszenzus, mert csak egyetlen parlamenti pártszövetség. Ha négyötöddel lenne megválasztva a legfőbb ügyész, akkor azt mondanám, hogy rendben van. Lehet, hogy a mostani kormányzó pártoknak öt év múlva már csak egyharmaduk lesz, vagy még egyharmaduk sem. Az előbb kitértem arra, bármennyire is mondjuk, hogy nem politikai tisztség, de bizony ezeknek az embereknek komoly politikai előéletük volt, és komoly politikai elkötelezettséggel rendelkeznek. Kérem, vizsgálják meg azokat a módosító javaslatokat, amelyek a kilenc évet soknak tartják. S tudom, hogy ad absurdum leváltani a legfőbb ügyészt, de akár még ennek a lehetőségét is meg kellene vizsgálni.

Az előbb sokat hallottunk a röghöz kötésről, elég sok kétpercest nyomtak ez ügyben. Én nem szeretnék ebbe belekapcsolódni, de úgy gondolom, erről a kérdésről nem lehet úgy vitatkozni, hogy az egyik is mondja a magáét, és a másik fél is mondja a magáét. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy amikor ennek a részletes jogszabályát dolgozzák ki, akkor majd vegyék figyelembe azokat a szempontokat, amelyeket a másik fél mond, például azt, hogy hány évet kell itt dolgoznia. Azt mondják, hogy egy mérnök vagy egy orvos ne menjen külföldre. Én meg azt mondom, hogy menjen külföldre, és ne azonnal kelljen visszafizetnie a képzés költségét, hanem nyugodtan dolgozhasson öt vagy tíz évig, és utána álljon elő ez a kötelezettség. Meg lehet érteni, én legalábbis próbálom megérteni a kormánypárt szempontjait is, legalábbis azokat, amiket elmondanak. Az előbb a kétpercesekbe azért nem akartam belekapcsolódni, mert mindenki csak a magáét mondta. Újra elmondom, hogy vegyék figyelembe azokat a szempontokat, amiket a másik oldal mond, például azt, hogy ez a fizetési kötelezettség öt vagy tíz év múlva keletkezzék, mert azt nem tehetjük meg, hogy ha valaki tanulni akarna, akkor ne mehessen Nyugatra, mert neki rögtön fennáll a fizetési kötelezettsége. Álljon fenn öt vagy tíz év múlva! Kérem önöket, hogy ezeket a szempontokat vegyék figyelembe.

Lehet, hogy elkerülte a figyelmüket a 16. pont, ami nem is tűnik jelentős módosításnak, pedig azt hiszem, hogy a mindennapi életünket és főleg az önkormányzatok mindennapi életét befolyásolja majd, miszerint a képviselő-testület hivatalának vezetője vagy ügyintézője számára kivételesen államigazgatási feladatot és hatáskört is megállapíthatnak majd. Nyilvánvaló, hogy ez már előrevetít valamit, azt, hogy az állam, mint ahogy eddig is láttuk, még több feladatot kíván a képviselő-testületekre és az önkormányzatokra hárítani. Én elfogadom ezt a kényszert, csak arra hívnám fel a kormány figyelmét, hogy a forrásokat is biztosítsa ehhez, mert ezen kivételes államigazgatási feladatok és hatáskörök maradéktalan elvégzését szerintem nem lehet megoldani úgy, hogy ahhoz a megfelelő feltételeket nem biztosítják.

Sokadjára is csak azt mondom, hogy vegyék figyelembe azokat a módosító javaslatokat - ha nem is egy az egyben úgy, ahogy azokat megfogalmazta az ellenzék -, vagy legalább azokat az észrevételeket egy zárószavazás előtti módosítóval vagy bármilyen módon, amelyekkel kiegészítjük ezt az alaptörvény-módosítást, függetlenül attól, hogy ez már a sokadik módosítás, és kőbe vésett helyett inkább homokba írt alaptörvényről beszélhetünk, de azért megpróbálunk konstruktívak lenni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu