DR. SZILI KATALIN (független), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm képviselőtársaimnak és a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának azt, hogy én kaptam lehetőséget arra, hogy ennek a mai országgyűlési határozati javaslatunknak az előterjesztője legyek.

Amikor készültem a felszólalásomra, azon gondolkodtam, elegendő-e az, ha egyszerűen csak az országgyűlési határozati javaslatról beszélünk, vagy pedig megpróbálunk két olyan folyamatot bemutatni, ami egyrészről a globális világunkról szól, hogy milyen világban élünk, másrészt pedig arról, hogy önmagában mi ez a nemzet, ez az ország; mit teszünk azért, akár felelős politikai döntéshozók, akár civilek, érdekképviseletek, hogy azt a fajta fenntarthatatlanságot, amit egyébként néhány globális mutató is jelez, próbáljuk egy más irányba terelni, nemcsak magunk miatt, hanem a következő generációk miatt.

Azt szokták mondani, hogy az ember azzal, ami térben és időben távol van, nem nagyon szokott foglalkozni. Ezt úgy hívják, hogy tér-idő diszkontálás - ami távol van, arra azt mondjuk, hogy nem a mi problémánk. De én azt gondolom, az, hogy mi történik a gyerekeinkkel, unokáinkkal, dédunokáinkkal, igenis ma a mi felelősségünk.

(11.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan világban élünk, ahol a népesség 40 százaléka kevesebb mint 2 dollárból él. Olyan világban élünk, ahol a megtermelt jövedelem 75 százalékát gazdagok 20 százaléka birtokolja. Vagy mondhatnám azt az adatot is, hogy egy olyan világban élünk, ahol a világ 225 leggazdagabb emberének nagyobb a vagyona, mint a legszegényebb 3 milliárdnak az egyéves jövedelme. De említhetném azt is, hogy ma egy olyan világban élünk, ahol a munkaképes korú népesség 30 százaléka nem kap munkát. 900 millió ember rendszeresen éhezik, naponta 24 ezren halnak éhen, 3,6 másodpercenként egy ember. 1,1 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez.

De beszélhetnék azokról a tendenciákról is, amelyekben azt már kimondhatjuk, hogy az elmúlt száz esztendőben a világ népessége megnégyszereződött, az energiahordozók felhasználása 14-szer nagyobb lett, a világ gazdasági kibocsátása 22-szeresére nőtt. Nőttek a társadalmi különbségek, a várható élettartam. Ezzel együtt kimondhatjuk azt is, hogy a világ eltartóképessége korlátait átlépte. Ezt jelzi a fajok kihalásának a tendenciája, a nitrogénkörforgás megbontása, üvegházhatású gázok kibocsátásának a növekedése. S mindezeknek következtében kimondható az is, hogy sérült a társadalmi-gazdasági rendszer is. Nőnek a szakadékok az információhoz, munkához, erőforrásokhoz történő hozzájutásban, és sorolhatnánk ezt más esetekben is - és ennek az esélyegyenlőtlensége.

Képviselőtársaim! 2050-re körülbelül 9 milliárdnyi ember jólétét kellene kielégíteni ennek a bolygónak, amiből már ma 1,6 bolygót használunk, s azt mondják a statisztikával foglalkozók, hogy ha mindenki ma úgy akarna élni, mint ahogy az Amerikai Egyesült Államok teszi, 4,5 bolygóra lenne szükségünk.

Ebből egyetlenegy következtetés vonható le: társadalmaknak változtatniuk kell. De min kell változtatni? Értékeiken, céljaikon, és fel kell ismerni a korlátainkat. Feltehetjük azt a kérdést is, hogy elegendő-e, ha alkalmazkodunk, vagy pedig szükséges ez a változtatás. Mi az elsődleges, amiben változtatnunk kell? Mégpedig az, hogy azokra a XXI. századi kihívásokra, amikből én is csak szemelvényeket mondtam, de ez a sor folytatható, tudunk-e XXI. századi választ adni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor hadd jöjjek egy picit haza! Elkezdtünk-e egy újfajta gondolkodást, és annak milyen állomása az a határozati javaslat és a mögötte lévő keretstratégia, amit ma itt a parlamentben plenáris ülésen tárgyalunk?

2007-ben már készült egy nemzeti fenntartható fejlődés stratégia. Sajnos azt kell hogy mondjam, az a stratégia se társadalmi vitára nem került, semmi, ami egyébként a közfigyelmet jelentette volna, nem történt, egyszerűen csak az európai elvárás volt az, aminek eleget tettünk. Azt mindannyian mi egyébként a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban is megállapítottuk, hogy szükség van egy olyan stratégia elkészítésére, amelyben nemcsak a mi felismerésünk van benne vagy a belátásunk ezeket a folyamatokat és a saját felelősségünket tekintve, hanem az is, hogy a különböző társadalmi csoportok, az egyének, mi magunk és nyilván a politikai döntéshozók mit tehetünk.

Éppen ezért volt öröm számomra a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban dolgozóként is és volt elnökként is, hogy megkaptuk azt a feladatot éppen a parlamenttől, hogy dolgozzuk ki és terjesszük elő az új stratégiát. Ennek az egyik állomása volt az is, amit 2010-ben talán éppen pontosan így a tavaszi ülésszak keretében tárgyaltunk, ez pedig az a jövőkereső, amely a magyar társadalomról egy jelentés formáját öltötte, ami egy picit számunkra is a lelkiismeret-vizsgálatot lehetővé tette, ahol nemcsak azokról az anyagi folyamatokról beszéltünk, ami egyébként a materiális létünket jelenti, hanem valami másról is, ami eddig nem volt, mégpedig arról, milyen morális, milyen erkölcsi, milyen egyébként kulturális, művelődési és egyéb folyamatokat kell hogy jelentsen számunkra a jövőben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önmagában ennek a határozatnak és a keretstratégiának a parlament elé és a plenáris ülés elé kerülése pedig egy felismerést is jelent, mégpedig a politikusi felismerést - és én ezt köszönöm önöknek mindannyiuknak és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak is -, mégpedig azt, hogy felelősséggel tartozunk utódainkért, és védelmeznünk kell az utánunk következő generációk életfeltételeit is.

Egyfajta belátás is ez, képviselőtársaim, hogy ez idekerült, annak a belátása, hogy azok a folyamatok, amiben ma élünk, s amiről számtalan példát önök is tudnának mondani, fenntarthatatlanok, ezek hosszú távon fenntarthatatlanok. Éppen ezért az a keretstratégia, ami egyébként az országgyűlési határozati javaslatunk mellékletét képezi, kimondja azt, hogy szükséges ezeket a távlatos folyamatokat figyelembe venni, amiket rajtunk politikusokon is minduntalan számon kérnek, hogy ne csak a napi politikai feladatainknak tegyünk eleget, tekintsünk távlatosan a következő generációk életébe is, akiknek a jövője nyilván a ma történtek felelőssége is, s kimondja azt, hogy a közjó biztosítása érdekében és a közjó tartós biztosítása érdekében szükséges ennek a keretstratégiának az elfogadása.

A keretstratégia megteszi azt, hogy bemutatja a nemzeti erőforrásaink állapotát, rögzíti a jövőt felélő folyamatainkat, irányokat, igényeket, intézményi rendszert rögzít, és a sajátja a távlatosság, a hosszú távú gondolkodás, hiszen ahogy ezt jelzi a stratégia, 2012-2024 közötti időszakot ölel fel. Képviselőtársaim, ez három ciklus, háromszor négy esztendő. Jóllehet ciklusokon túlnyúló, ami pontosan annak a lehetőségét biztosítja, hogy van egy olyan fundamentum, amiben mi magunk közösen együtt tudunk érteni, ugyanakkor ennek az implementációja nyilvánvalóan az egyes kormányzatok feladata lesz és az egyes kormányzatok felelőssége lesz.

Nagyon fontos, hogy kimondja azt: cél a nemzeti egyetértés egy fenntartható társadalom megteremtéséhez. A nemzeti egyetértést itt szeretném háromszor aláhúzni, képviselőtársaim. Nem gondolom, hogy ez csak és kizárólag a pártpolitikai közelítés célja kell hogy legyen; egyszerűen annak a felismerése, hogy felelősséggel tartozunk utódainkért.

Képviselőtársaim, megtesz valamit ez a dokumentum, és meg kell hogy mondjam önöknek, én ezért örülök, hogy képviselőtársaim ezt aláírásukkal is támogatták, sőt ahogy Varga Géza képviselőtársam a bizottsági ülésen tegnap mondta, nemcsak aláírta, ezt magáévá is tette, és én ezt egy fontos dolognak tartom, mert ebben benne van az is, amit egyébként a stratégia tud, szembesít bennünket azzal, hogy milyen annak a négy erőforrásnak ma a helyzete; az emberi erőforrás, ahol kimondja a demográfia csökkenésének a problémáit, rosszabbodó egészségi állapotot, regionális egyenlőtlenséget. Nyilván csak példálózni tudok, képviselőtársaim, nem teszi az idő lehetővé, hogy erről részleteiben beszéljek.

De ugyanígy a másik erőforrás tekintetében, a társadalmi erőforrás tekintetében kimondja, hogy alacsony az intézményekbe vetett bizalom, az emberek elutasítják ma a kockázatvállalást, inkább az államtól várnak megoldásokat. Ugyanakkor a természeti erőforrás tekintetében kimondja azt is, hogy területünk természetes ökoszisztéma-szolgáltatása 90 százalékát már elveszítettük, hogy milyenek a degradációs folyamatok. A gazdasági erőforrásaink tekintetében kimondja azt, hogy milyen a kitettségünk. Gondoljanak csak vissza a rendszerváltás időszakára, a nyitott gazdaság a függőségünk. Bizottsági ülésen elmondtam, azt szokták mondani, ha Németországban tüsszent a gazdaság, Magyarországon belázasodik.

Nyilvánvaló, hogy ezeket kell figyelembe vennünk akkor, amikor azokat a folyamatokat megfogalmazzuk, céljainkat, intézkedéseinket, ami a 2024 Magyarország jövőképéből vezethető vissza.

(11.20)

Képviselőtársaim, ez a szembesítés teszi azt lehetővé, hogy mi magunk megfogalmazzuk, hogy ezen erőforrások tekintetében milyen lépéseket kell a jövőben tennünk.

Rém egyszerű lenne a helyzetünk, ha most csak fölsorolnám, hogy akkor mely esetekben mit kell tennünk, erre már volt számtalanszor példa. Ugyanakkor újszerű ez a keretstratégia, képviselőtársaim, egy paradigmaváltást is bemutat, hiszen a változtatni akarás nem csak és kizárólag a négy erőforrás tekintetében fogalmaz meg és alakít ki egy jövőképet, hanem egy sajátos prizmába helyezi ezeket a teendőket, mégpedig azzal, hogy az egyensúly felelősségi rendszerébe helyezi a négy alapvető erőforrást, nevezetesen a családok, a polgárok, a vállalkozások, a kisközösségek - beleértve a civileket és az egyházakat, az országos és a helyi önkormányzatokat - felelősségi rendszerébe, feladatrendszerébe, ami egy egészen újszerű és véleményem szerint sokkal inkább a közösségek és az egyének számára is elfogadható módon jelzi azt, hogy a gazdasági, társadalmi, szociális és ökológiai kérdések egyensúlyában, a probléma keletkezésének egyensúlyában kell a feladatainkat és a problémamegoldásainkat is keresni és, képviselőtársaim, azt láttatni. Nem elegendő ma csak környezetvédelemről beszélni, nem elegendő ma csak arról beszélni, hogy hogyan kell a dolgainkat megoldani, hanem arról is beszélni kell, hogy mit kell megoldanunk. És ha ezek a problémák egy rendszerben keletkeznek, akkor rendszerszerű válaszokat is kell erre adnunk; én úgy gondolom, hogy ebben egy egészen újszerű megoldást tesz elénk ez a keretstratégia.

Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos annak a rögzítése, ami az intézményrendszernek a kialakítását jelenti. Beszél a jövő nemzedékek megszemélyesítéséről, és itt nagyon fontos számomra az, hogy akkor, amikor fenntarthatóságról beszélünk, azért voltak olyan magaslati pillanataink parlamenti képviselői kooperációban, amikor a jövő nemzedékek ombudsmanjának a feladatait meghatároztuk, és igenis megszemélyesítettük azt a nemzedéket, amelynek a védelme ma a mi feladatunk. Nyilván ennek fontos lépése az alkotmányos garanciák megteremtése, a társadalmi párbeszéd, a nyilvánosság. És e helyről hadd mondjam azt is, ami a Kárpát-medencei kitekintést jelenti, hiszen az, hogy mi egyébként ezeket a kérdéseket nem csak és kizárólag országos, hanem nemzeti szintre is emeljük, és az, hogy már született az elmúlt esztendőkben a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma által is jóváhagyottan egy olyan konszenzusos stratégia, ami éppen a Kárpát-medence fenntarthatósági kérdéseivel foglalkozik, jelzi azokat az irányokat, amerre nekünk együtt mint nemzetnek menni kell.

Képviselőtársaim, nagyon fontos annak a rögzítése, amit egyébként nemcsak a stratégia, hanem a hozzá kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat is megtesz, mégpedig, hogy szükséges mélyelemzés, hosszú távú hatásfokvizsgálat az egyes jogszabályok elkészítésénél, programok elkészítésénél. Kimondja azt is, ami csak éppen az elmúlt esztendőkben elindult folyamat volt, hogy ne is csak és kizárólag a GDP legyen az a mérőmutató, amely alapján a növekedésünk mérése történik - és itt szeretnék egy nagyon fontos és különös disztinkciót tenni a növekedés és a fejlődés meghatározása között. Hiszen hajlamosak vagyunk mi magunk is, sőt azt kell mondanom, hogy néhány közgazdász is ezeket keverni, hiszen a növekedés mindig azt jelenti, hogy nagyobbnak és többnek lenni, a fejlődés viszont a "jobbnak lenni"-t is jelenti számunkra. Éppen ezért fontos volt annak a kimondása, hogy ne csak és kizárólag a GDP legyen az, ami alapján ez a mérés történik, hanem szülessenek olyan mérésmutatók, amelyek segítenek abban, hogy az egyes folyamatokat - azoknak a társadalmi, morális és egyébként a jobbá lenni kérdésköreiben - mérhető rendszerben tekinthetik. Ennek egy fontos előképe volt az, amikor Nobel-díjas közgazdászok kezdtek el azon gondolkodni, hogy hogyan lehet túllépni csak és kizárólag a GDP mutatóján, és egy másfajta társadalmi értékrendszert jobban tükröző mutatórendszer kialakítását fogalmazták meg. Én kifejezetten gratulálok ahhoz, hogy ezt nem csak és kizárólag a keretstratégia fogalmazta meg, hanem önmagában ezt megfogalmazta az az országgyűlési határozati javaslat is, amely elénk került.

Képviselőtársaim, ehhez a keretstratégiához tartozik még egy függelék is, amely nyilván az állapotot, a hajtóerőket és a lehetséges válaszokat tekinti át, és ami felülemelkedik azon, ami az egyéni és a rövid távú gondolkodást jelenti, egy közösségi és hosszú távú feladatmegoldást és gondolkodást tesz elénk. Éppen ezért fontos, hogy az az országgyűlési határozati javaslat, amit a parlament ma elkezdett tárgyalni, és ami a H/9064. számot viseli, megteszi a preambulumában, utalva az alaptörvényre, és annak a felelősségét rögzíti, amit az utódokért mi magunk képviselünk, a globális kihívásokkal, a hosszú távú gondolkodással együtt, akár a szakpolitikákban történő érvényesítés kimondásával, de egyetlenegy dolgot én hadd húzzak, képviselőtársaim, háromszor alá: azt, hogy kimondja a preambulum, hogy ennek a folyamata összefogást igényel. Ez egy olyan pont ma egyébként a gyűlöletstruktúrától átitatott politikai közéletünkben, aminek a kimondása tényleg lehetőséget biztosít arra, hogy távlatosan, felülemelkedve azon, ami a napi politikai vitáinkat jelenti, felismerve és beismerve a fenntarthatatlanság folyamatait, tegyünk. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy kimondja önmagában a határozat, hogy elfogadja azt a keretstratégiát, ami 12 évet felölelve teszi meg az első lépéseket, és fogalmazza meg a kereteit a teendőinknek, és kimond még valamit, amire eddig nem nagyon volt példa, képviselőtársaim, azt, hogy a jogalkotásban ezt érvényre kívánja juttatni, a költségvetés, a szakpolitikai stratégiák és a programok tekintetében is. Nyilván az a mi felelősségünk, hogy valóban ennek a betartása és ennek a végrehajtása mennyiben történik meg, de kimondja azt is, hogy a kormány a döntéseit eszerint hozza meg.

Képviselőtársaim, számomra önmagában az, hogy a bizottsági ülésünkön a kormány kijelentette, hogy támogatja ezt a határozatot és ezt a keretstratégiát, azt is jelenti, hogy felvállalja azt, hogy igenis, a benne foglaltak érvényre juttatása a jövőben számára is egy fontos feladat.

Javaslatokat is megfogalmaz a határozat, amennyiben az államtitkári testület létrehozását javasolja, mégpedig egy dedikált koordinációt ezen a területen, vagy ahogy említettem, a mérőmutató-rendszer kidolgozását, még azt is, hogy az európai uniós költségvetések felhasználásában érvényesíteni kell, hogy kétévente tájékoztatást ad a parlamentnek azzal együtt, hogy ugyanezt a nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács is megteszi kétévente, ugyanakkor előírja azt is, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács négyévente vizsgálja felül ezt a keretstratégiát, hiszen a változásokat nekünk is folyamatosan figyelemmel kell kísérni, és ezt be kell építenünk abba a stratégiába, ami gyakorlatilag ezt a jövőképet számunkra, képviselőtársaim, meghatározza.

Én arra kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a javaslatot.

(11.30)

Ez egy új időszámítás a kooperációnkban egy területen, ami a következő generációk életét jelenti. Képviselőtársaim, ez egy paradigmaváltás. Amennyiben ezt a parlament elfogadja, ez egy új hivatkozás arra is, ami számunkra a jövő nemzedékek helyzetét és életét jelenti, és abban is, ami közös ügyeinkben a fenntarthatóság támogatását, s talán mondhatom azt is, hogy egy új beszédet is jelent.

Én ma nem tértem ki arra, ami egyébként a fenntarthatóság meg a fenntartható fejlődés definícióját jelenti. Nem tértem ki azokra a szakpolitikai kérdésekre, amikre feltételezem, hogy képviselőtársaim, akikkel a bizottságban és a tanácsban együtt dolgozunk, még kitérnek. Ugyanakkor engedjék meg, hogy kérjem önöket, támogassák ezt az országgyűlési határozati javaslatot, még azokat is, akik aláírásukkal ezt nem támogatták, hiszen az LMP képviselője nem tette meg ezt a tanácsban. Úgy gondolom, hogy a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, így ezt az első lépést köszönöm, hogy önök elősegítik, hogy megtegyük.

Útravalóul engedjék meg, hogy a XIV. Dalai Láma gondolatával - aki a modern társadalom hét halálos bűnét megfogalmazta - köszönjem meg a figyelmüket. Ebben azt mondja, hogy a hét halálos főbűn a következőkben nyilvánul meg: gazdaság munka nélkül, élvezet lelkiismeret nélkül, tudás jellem nélkül, üzlet erkölcs nélkül, tudomány emberség nélkül, vallás áldozatvállalás nélkül, politika elvtelenül.

Képviselőtársaim, köszönöm a figyelmüket, és kérem, hogy támogassák a határozati javaslatot és a mellékletét képező keretstratégiát is.

Elnök úr, házelnök úr, államtitkár úr, képviselőtársaim, köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu