DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is köszönöm államtitkár úr korrektségét és válaszát, de egyébként nem államtitkár úrral szokott az a probléma lenni, hogy nem vesz részt a vitában.
Egypár dolgot szeretnék reagálni. Valószínűleg nyomok még egy kétpercest, mert mindenre lehetőség nem lesz. Először is azt gondolom, hogy közös felelőssége a kialakult helyzet a kormánynak és az OBH elnökének, ugyanis a kormány terjesztette elő azt a javaslatot, és a kormánypártok fogadták el, ami miatt az Alkotmánybíróság ezt a döntést hozta, és ami miatt Magyarországot az Európai Bíróság elmarasztalta, és ami miatt jogellenesen kényszernyugdíjaztak bírákat és bírósági vezetőket.
Azt gondolom, hogy az OBH elnökének a felelőssége pedig abban áll, és ezt vitatnám, hogy nem jóhiszeműen vagy legalábbis az én meglátásom szerint feltétlenül nem mindig jóhiszeműen nevezte ki a bírósági vezetőket, ugyanis ha még azt is lehet gondolni, hogy az OBH elnöke - annak ellenére, hogy Magyarországgal szemben az Európai Bizottság e témában eljárást folytat - jóhiszeműen nevez ki bírókat, azután már ezt a jóhiszeműséget biztos, hogy nem lehet vélelmezni, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal ezt a szabályt alkotmányellenesnek nyilvánította, és tudható volt az, hogy az Országgyűlésnek erről egy más törvényt kell alkotnia. Az elnök asszonynak lehetősége lett volna például megbízással betölteni ezeket a pozíciókat, és azt gondolom, hogy most ez a helyzet nem állt volna elő.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én is úgy vélem, hogy itt legfeljebb kármentést lehet végrehajtani, jó döntést ebben már nem lehet hozni. Amit kiemeltem ebben a körben és emelek ki most is, hogy bármilyen is az önök hozzáállása, szándéka és törekvése, ez a kialakult helyzet, amiben - még egyszer mondom - jó döntést hozni lehetetlen, ez a kormány és az OBH elnökének a közös felelőssége, a közös jogi és erkölcsi felelőssége.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés