DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ön is tudja, 2012. január 1-jén hatályba lépett Magyarország alaptörvénye, amely külön fejezetben szól a közpénzekről, kiemelve és nevesítve az átláthatóság követelményeit. Ennek megfelelően az új államháztartási szabályozás megfelel ennek az elvárásnak, megszüntette azt a káoszt, ami az önkormányzati rendszerben az előző kormányok idején kialakult, nevezetesen azt, hogy minden jogi személyiségre egységes adójogi szabályozások vonatkoznak, ezt az alapelvet vezette be, és a korábbi szabályok alapján széles körben alkalmazott összevonásokat - ezt ecsetelte az előbbiekben - jelentősen korlátozta.

Kérdésére válaszolva - mivel azt mondja, kétszeres terhet is ró a tranzakciós adó az önkormányzatokra, illetve az önkormányzatokhoz kapcsolódó intézményekre - felhívnám a figyelmét arra, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség a pénzforgalmi szolgáltatót terheli. Ebből következően az önkormányzatok esetében illetékfizetési kötelezettség fel sem merülhet, hiszen azt az átutalásokra tekintettel a számlavezető hitelintézetnek kell teljesíteni. (Derültség és közbeszólás az MSZP soraiból: De áthárítja!) A pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség így nemhogy kétszeres, de egyszeres terhet sem jelenthet az önkormányzatok számára, és olyan intézkedésre pedig nincs szükség, amely az önkormányzatokat e nem létező többletteher alól mentesítené.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu