DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 35., 36., 40., 43., 44. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Ezzel kapcsolatban a 35-36. az Országgyűlés elnökének rendészeti fegyelmi jogköréről szól, illetve a 36. pedig az Országgyűlési Őrség. Ezzel kapcsolatban Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal adtunk be módosító javaslatot, mivel a vezérszónoki felszólalásomban is elmondtam, hogy nem tartjuk indokoltnak azt, hogy alaptörvényi szinten kerüljenek szabályozásra ezek a témakörök. Elmondtam azt, hogy ebben az esetben bőven elegendőnek tartjuk azt, amennyiben ezt a Házszabály fogja szabályozni.

Sajnos azt láttuk, hogy rengeteg részletkérdést hozott be a Fidesz az alkotmányba, attól függetlenül, hogy nem lenne itt a helye. Nyilván tudjuk, hogy mi ennek az oka, hogy Alkotmánybíróság általi felülvizsgálatnak ne legyen helye, és ezért rendkívül sok részletkérdést hozott be. Itt mi mind a kettőtől eltekintenénk, mind a 35., mind a 36. pontban foglaltaktól, ami egyben törlése az alaptörvény 5. cikk (7) bekezdése utolsó fordulatának, illetve a (9) bekezdésének. Ezeket szükségtelennek tartjuk, tehát ezért törölnénk.

A 40. ajánlási pontban egy régi vitát nyitunk fel újra, hiszen megnyílt annak a lehetősége a módosítás folytán, hogy erről újra megnyissuk a vitát. Itt tulajdonképpen egy kétéves vita van a kormányzó párt és a nemzeti ellenzék között. Ez pedig arról szól, hogy kinek legyen lehetősége arra, hogy az Alkotmánybíróságnál kezdeményezze a felülvizsgálatot. Mi mindig elmondtuk azt az alapelvet, amit nagyon fontosnak tartunk, hogy amennyiben egy országgyűlési képviselőnek jogában van, hogy bármilyen törvényjavaslatot benyújtson, mivel képviseli a nemzetet, a népfelség elve alapján került ide be, neki a feladata, joga a törvényalkotás, akkor miért ne lehessen joga, hogy az Alkotmánybíróság felé eljárjon és kezdeményezze.

Nagyon jól tudjuk azt, hogy amikor sorba érkeztek az Alkotmánybíróság határozatai, amelyek nem feleltek meg a Fidesz kétharmados többsége akaratának, akkor folyamatosan kapta az Alkotmánybíróság azokat a kis, övön aluli ütéseket, ami által egyrészt a hatáskörét módosították és csökkentették, illetve megpróbálták a felülvizsgálat lehetőségét minél szűkebbre venni. Ennek volt a része az, amikor az alaptörvénybe bekerült az, hogy az országgyűlési képviselő magában nem jogosult, hanem csak az egynegyed. Nyilván ebben benne volt az, hogy egynegyede kizárólag egyetlen frakciónak van itt a parlamentben, ez pedig a Fidesz. Tehát amikor a kétharmados többség meghoz egy törvényt, akkor csak a kétharmados többség egyik pártja, nagyobbik pártja, a Fidesz lesz az, aki ez ellen felülvizsgálatot kérhet az Alkotmánybíróságtól, és senki másnak nincsen joga.

Tehát ezt végigvitattuk, illetve álláspontunk szerint mindenképpen a jogállamiság alapelveibe ütközik az, amikor egy országgyűlési képviselőnek, akinek joga van új törvényt kezdeményezni, nincs joga annak felülvizsgálatát kérni. Így, hogy megnyílt a lehetőség, mi ezzel kapcsolatosan adtunk be Staudt Gábor és Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal erre vonatkozóan javaslatot. Nagyon egyszerű, az egynegyed törlését kérjük, és álljon vissza az eredeti rend. Tehát minden országgyűlési képviselőnek legyen joga felülvizsgálatot kezdeményezni az Alkotmánybíróságnál.

A következő, amiről szeretnék beszélni, a 43-as, amely gyakorlatilag teljes összefüggésben van az előzőekben elmondottakkal. Itt is szeretnénk kivenni azt a lehetőséget, hogy ne az egynegyednek, hanem minden országgyűlési képviselőnek legyen joga. Itt utalnék még egy dologra, amit viszont kifejezetten jónak tartunk az alaptörvény 24. cikk (5) bekezdésében, amely kötelezővé teszi, hogy határidő legyen az Alkotmánybíróság eljárásában, amely 30 napot hoz, amivel teljes mértékben egyetértünk.

Maga a 30 nap nem túl szerencsés, hiszen eddig teljesen határidő nélkül tudott eljárni az Alkotmánybíróság, ez vezethetett oda, hogy 5-6 évig is elhúzódott egy-egy ügy, illetve 5-6 év múlva sem volt még döntés. Most a 30 napot, azt hiszem, hogy egy ilyen tág határidő után elég nehéz lesz betartani. Azt gondolom, hogy ha sokszor ésszerűnek is tűnik a határidő, a 30 nap azért nagyon rövid időnek tűnik. Ezt talán szerencsésebb lett volna egy kicsit hosszabbra engedni, nem végtelenre, de legalább száz nap, ami szükséges lett volna. De végül is a lényegi szabályozás az, amit a Jobbik már többször is kért itt a parlamentben, az, hogy határidőt szabjunk az Alkotmánybíróság eljárásának.

(21.30)

A 44. ajánlási pontban az Országos Bírósági Hivatal elnökének a megválasztására vonatkozó idő kapcsán - hogy milyen időtartamra válasszák meg - újra megnyílt a vita, itt újra egy régi vitát vetünk fel, amelyen két és fél éve vitatkozunk itt a parlamentben a kétharmados többséggel. Ennek a lényege az, hogy hány évre legyenek a tisztségviselők megválasztva.

A nemzeti ellenzék folyamatosan hangsúlyozta azt, hogy nem tartjuk szerencsésnek, hogy Magyarországon a közjogi méltóságok, a közhatalmi funkciót betöltő személyek, illetve más hatalmi ágak vezetői nem öt évre, hanem attól jóval hosszabb időtartamra kerülnek kinevezésre. Így nem tudtunk egyetérteni azzal sem, hogy az OBH elnöke a korábban megszokott öt év helyett kilenc évre legyen kijelölve, ugyanúgy a legfőbb ügyésznél sem tartottuk ezt elfogadhatónak, hogy kilenc év időtartamra kerüljön kinevezésre. Illetve tudjuk jól azokat a szabályozásokat, amelyek még egyébként nehézkessé is teszik majd akár az új legfőbb ügyész megválasztását, ami azzal fog járni, hogy akár életfogytiglan is be lehet ezt tölteni, ha nem sikerül újat választani. Akkor olyan alkotmányos helyzet állhat elő, ami semmiféleképpen nem szerencsés. Részben ezt is próbáljuk orvosolni azzal, hogy nem kilenc év, hanem öt év a mi javaslatunk szerint, amelyet Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal benyújtottunk.

Ahogy itt ez a vita mutatja, elég sok helyen javasoljuk az alaptörvény módosítását. Nagyon sajnálatosnak tartom azt, hogy az alkotmányügyi bizottságban az eddigi tárgyalások során az nyert bizonyosságot, hogy a kétharmados többség hozzáállása gyakorlatilag ugyanaz az alkotmánymódosításhoz, mint az eredeti alkotmányhoz, azaz az alaptörvény elfogadásához volt, vagyis mindenbe csak a kétharmados többség igénye, az általa leírt és javasolt dolog kerülhet be, az ellenzéket nem veszi figyelembe.

Módosító javaslatot... - nyilván itt elsősorban a Jobbik Magyarországért Mozgalom jobbító, kifejezetten jobbító szándékú javaslatait hozom föl, hiszen amikor a Jobbik bekerült a parlamentbe, akkor mi elmondtuk, hogy mindent támogatunk bármilyen oldalról, bárhonnan jöjjön, amely a nemzet érdekét szolgálja, és semmit sem támogatunk, ami nem a nemzet érdekét szolgálja; azt gondolom, hogy ezt sikerült is eddig megtartani. Kérem önöket, ezt is vegyék figyelembe akkor, amikor a gombjukat majd megnyomják, támogassák, hiszen azok a javaslatok valamennyi esetben jobbító szándékúak, amelyeket mi beterjesztettünk.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu