DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tehát annyiban teljesen egyetértek Bárándy képviselőtársammal, hogy onnantól teljesen más az adott szituáció, amikortól maga az alapjogszabály megváltozik; tehát onnantól, amikor az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal hatályon kívül helyezi a törvényt, hiszen én is elmondtam az indokolásomban azt, hogy amikor valaki végrehajtja a jogszabályokat, akkor az éppen hatályos jogszabályt hajtja végre.
Tehát akkor, amikor kinevez egy bírósági vezetőt, és a hatályos jogszabályok erre lehetőséget adnak, akkor megteheti, abban a pillanatban, ha az Alkotmánybíróság döntött, visszamenőleges hatállyal hatályon kívül helyezte, teljes mértékben más a szituáció. Innentől kezdve felvetődik annak a kérdése, hogy jóhiszemű vagy rosszhiszemű, aki eljárt. Amennyiben nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, akkor nyilván megkérdőjelezhető a jóhiszeműsége. Tehát ebben a kérdésben tökéletesen egyetértünk, és úgy látom, hogy ebben közeledett az álláspontunk, hiszen Bárándy képviselőtársam is elfogadta azt, hogy a kormány felelőssége e tekintetben sokkal, de sokkal nagyobb.
Azt gondolom, hogy szinte az Alkotmánybíróság döntéséig kizárólagosan a kétharmados parlamenti többség felelőssége mindenféleképpen a kialakult helyzet, azt követően természetesen osztott felelősségről beszélünk.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés