DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 20. és 28. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni.
A 20-asban mindössze csak egy szövegpontosítást kezdeményeztem volna, mert az eredeti szöveg úgy is értelmezhető, hogy az Országgyűlés a sarkalatos törvényben egyházként csak olyan vallási tevékenységet végző szervezeteket ismer el, amelyekkel együttműködik, de úgy látom, az előterjesztő jónak tartotta ezt a normaszöveget. Szerintem egy kissé félreérthető.
A 28-as ajánlási pont kapcsán, ugye, itt sokat hallottunk már a hajléktalanokról, az általános vitában is szóba kerültek. Én nem kívántam ehhez hozzászólni, de egyre felhívnám a figyelmet, arra, hogy a hajléktalanok problémáját, úgy érzem, egyre többen próbálják egyfajta politikai haszonszerzésnek is betudni. Szerintem én más megvilágításba is szeretném helyezni. Vannak valóban olyanok, akik azért hajléktalanok, mert olyan szociális helyzetbe kerültek, és ezeken segíteni kell, ez a közösség feladata, de be kell látnunk, hogy vannak olyan hajléktalanok, akiknek ez egyfajta életforma. Tudom, ezt nagyon nehéz elképzelni, nagyon nehéz, és abszurdnak tűnik, de vannak olyanok, akik például nem mennek el a közösségi szállásra. Nem azt mondom, hogy mindenki ilyen, de vannak ilyenek, tehát ezt figyelembe kell venni, és ezeken is segíteni kell. Ez nem azt jelenti, hogy most őket üldözni kelljen, de valahogy olyan megközelítését kell venni, hogy tehát nemcsak szociális értelemben kell ezt kezelni, hanem egyfajta mentális segítségre is szükségük van ezeknek az embereknek, és nemcsak arról kell beszélni, hogy nincs fedél a fejük fölött, hanem mentálisan is segíteni kell azokat az embereket, akik egyszerűen egyfajta életformának veszik ezt. Tudom, ezzel indulatokat váltok ki, de ezzel nem akarom degradálni azt, hogy valóban nagyon sokan vannak, akik olyan helyzetbe kerülnek szociálisan, hogy egyszerűen nincs hol lakniuk. Tehát én csak erre hívnám fel a figyelmet ezen módosító javaslatommal is.
Felesleges kétpercest nyomniuk azzal kapcsolatban, amikor azt mondom, hogy egyes hajléktalanoknál nyilván a szociális létük is ez, de sajnos egyfajta életvitel is. Szeretném, ha majd ezt is figyelembe vennék a hajléktalankezelésnél, tehát nemcsak azt, hogy fedelet kell biztosítani a hajléktalanoknak, de egyfajta olyan mentális segítségre is szükségük van, hogy ne válasszák majd az aluljárót vagy egyáltalán ilyen közösségi tereket a lakhatáshoz.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés