DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak dióhéjban szeretnék én is reagálni. Úgy látom, hogy azért attól függetlenül, hogy a kormányzat lépései miatt kerültünk ebbe a helyzetbe, és kellett ahhoz nemcsak a belső nyomás, hanem a külső európai nyomás is, hogy ez valamilyen szinten reparálásra kerüljön, de azért annak mindenképpen örülök, hogy Répássy államtitkár úr javaslatára és módosító javaslatára legalább az a kitétel kikerülni látszik a javaslatból, hogy bírósági vezető tisztségbe nem is lehetne, abban az esetben sem lehetne, hogyha ez nem került volna betöltésre, visszahelyezni a felmentett bírókat.
(22.20)
Ez egy előrelépés, ha nem is oldja meg teljesen a problémát, de legalább ezt a részét belátták, ahogy ezt itt Répássy államtitkár úr is elmondta, hogy ez így tarthatatlan. Hozzáteszem, ahogy mondtam, legalább ilyen szempontból azért félig tele van a pohár, bár lehet félig üresnek is nevezni, de legalább néhány bírónak megadjuk a lehetőséget, hogy tovább dolgozzanak és visszahelyezésre kerüljenek, és ha valamiféle kompenzáció kifizetésre kerül számukra, illetve azok számára, akik ezzel nem tudnak élni, akkor legalább egy lépést tettünk a megoldás felé.
Hozzáteszem, hogy ez abszolút kármentés, és ahogy egyébként mi ezt folyamatosan elmondtuk, nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe, hogyha már hallgattak volna ránk az elején. De ettől függetlenül, ha már kialakult ez a helyzet és ezt a kármentést kell végigvinni, akkor legalább azt a megoldást kell választani, ami a bírák számára az alkotmánybírósági és a különböző európai fórumokon történt döntés után a legjobb. Ez ebbe az irányba egy lépés, és annak legalább örülünk, hogy a kormányzat is néhány lépésének a rossz mivoltát belátta, és korrigálni igyekszik.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés