OSZTOLYKÁN ÁGNES (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 25. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, ahhoz az elképzelhetetlen alkotmányjogi nonszenszhez, amiben a röghöz kötés intézményét az alkotmánymódosítás útján az alkotmányba kívánják foglalni. Már az általános vitában is elmondtam, hogy az LMP messzemenőkig nem ért egyet azzal, hogy ilyen szinten korlátozzák a fiatalok jogait. Biztosan emlékeznek arra is, hogy elmondtam azt is, hogy az Európai Unió Bizottsága is vizsgálatot kezdeményezett azt illetően, hogy nem lehet jogszabályban és törvényben korlátozni a fiatalok szabad munkavállalását és szabad mozgását az Európai Unióban. Ennek ellenére, a diáktüntetések ellenére, minden tiltakozás ellenére önök azt a módszert választják, ami eléggé alantas, de nagyon nehezen visszafordítható, hogy alkotmányban rögzítik a röghöz kötés intézményét.
Mi beadtunk egy módosító javaslatot, amiben ennek a passzusnak a kivételét javasoljuk ezen alkotmánymódosításból. Nagyon kérném, hogy az elkövetkezendő időre fontolják meg azt, hogy elgondolkodnak ezen a javaslatunkon, hiszen semmiképpen nem előre és nem a XXI. századi normák felé haladunk egy ilyen intézkedéssel.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés