SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Orbán Viktor a januári kihelyezett kormányülésen megismételte, hogy a tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtéséről szóló tervet meg kell valósítani. Mindez már a meghirdetéskor is irreális volt, azóta pedig a foglalkoztatottsági mutatók javulásához láthatóan csak a közmunka járult hozzá. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy nem jelent állandó foglalkoztatottságot, a kormány által kommunikált számok a közfoglalkoztatásban hosszabb-rövidebb ideig résztvevők számát mutatják. Emellett még nem beszéltünk arról, hogy a közmunkások a közfoglalkoztatásra költött bérnek körülbelül a harmadát kapják meg, a többit a járulékok, a foglalkoztatás megszervezése és az ahhoz szükséges eszközök emésztik fel. Vagyis: a közfoglalkoztatás sokba kerül, de egy szakképzetlen közmunkás havi nettó 49 500 forintot keres, ami nyilván több mint a segély, de megélni nem lehet belőle.

(16.20)

Most azonban a Belügyminisztérium 50 millió forintból pályázatot indított az állami közmunkaprogramok keretében foglalkoztatott munkavállalók, valamint a pályázóval közös háztartásban élő házastársak, valamint eltartott gyermekeik részére üdülési, pihenési célból. A pályázati kiírás szerint a támogatás elnyerése esetén a pályázó és közös háztartásban élő házastársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke ezer forint per fő önerő befizetésével, a 3-14 év közötti gyermeke ötszáz forint per fő önerő befizetésével veheti igénybe az üdülési szolgáltatást, emellett az útiköltséget is önmagának kell fizetnie.

Kérdezem én, hogy végiggondolták-e ezt. Tisztában vannak-e azzal, hogy a közmunkások jelentős részének a mindennapi megélhetés is kihívást jelent, és sokuknak arra sincs pénzük, hogy gyermeküknek ki tudják fizetni az iskolai kirándulás költségét?

Tisztelt Államtitkár Úr! Készültek-e előzetes igényfelmérések, hogy a közfoglalkoztatottak miként vélekednek erről a pályázati kiírásról? Milyen előfeltevései vannak a minisztériumnak? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Milyen érdeklődés várható erre?

Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu