ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lehet, hogy rosszul értettem Szilágyi László képviselőtársamat, de mégiscsak úgy mondta, hogy voltak olyan részek, amikor a tanácsülés azért került abbahagyásra, mert frakcióülés volt. Szeretném jelezni, én minden ülésen ott voltam a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban, és minden egyes tagnak jogában állt javasolni, bármilyen bizottság létrehozása irányába javaslatot tenni, és ebből adódóan nagyon sok bizottság működött a Fenntartható Fejlődési Tanács égisze alatt. Ezekre a bizottsági ülésekre is el lehetett menni, sőt aktívan részt is lehetett venni a bizottsági üléseken. Ha egy politikus nem volt ott - több esetben nem voltak ott politikustársaink -, attól a tanács a munkáját még végezte, hisz a rendszer úgy épült fel, hogy általában a Tudományos Akadémia részéről volt egy elnök, egy társelnök, aki vezette az üléseket.
(20.20)
Szilágyi képviselőtársam elmondta a jelenlegi globális hatásokat. Azt hiszem, a világban mindenkinek van fogalma a jelenlegi globális hatásokról, csak az a kérdés, hogy ez milyen mértékben érinti a magyar társadalmat. Az a kérdés, hogy mennyire sérült a magyar társadalom, hogyan és hol tart - ahogy Kozma atya mondta - a lélek ebben az országban, ebben a nemzetben, és mi kell ahhoz, hogy ezt a sérülékenységet átalakítsuk, és mi kell ahhoz, hogy valóban egy új típusú gondolkodással meg lehessen tölteni egy stratégiát, egy keretstratégiát. Na most, ehhez kell önnek a segítsége, ehhez kell Bencsik János volt államtitkár úr segítsége, és kell mindenkinek a segítsége. De azok, akik alapvetően lenn az életben maguk teszik (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), az ő segítségük is kell, hisz a saját környezetükben is ki kell váltani a hatást, és ehhez kellünk, és ehhez kell ez a döntés, mert enélkül nem fog tudni elindulni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés