VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló 2011. évi XXXIV. törvény elfogadását és bevezetését mind a Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi állomány, mind a szövetséges nemzetközi katonai parancsnokságok részéről egyöntetű elismerés fogadta. A törvény végrehajtásának első két évében megkönnyítette a hazánk területén dolgozó külföldi katonák mindennapi életét, egyszersmind a maga területén garantálta Magyarország nemzetbiztonsági és honvédelmi érdekeinek érvényesülését is.

Tisztelt Ház! Az elmúlt másfél év tapasztalatai, valamint a törvény hatálybalépését követően történtek egyéb olyan törvénymódosítások, amelyek a külföldi állományt is érintik, szükségessé tették a törvény általános felülvizsgálatát és kisebb kiegészítését, az újabb gyakorlati igényekhez, valamint a gördülékenyebb ügyintézés igényéhez történő igazítását.

(18.50)

A módosítást szükségessé tette a külföldi katonák magyarországi hozzátartozói nyilvántartása is. Jóllehet, számos jogszabály alapján egyes jogokat hozzátartozói minőségük igazolása esetén gyakorolhattak, e minőség igazolásához jelenleg nem áll rendelkezésre a megfelelő magyar jogi háttér, illetve a szükséges fogadónemzeti támogatás. A törvénymódosítás egyik fő célja a nyilvántartásra, az igazolásokra, valamint az adatszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések kiegészítése a hozzátartozók tekintetében, miközben a törvény természetesen sem nem bővíti, sem nem szűkíti a hozzátartozó fogalmát.

A hazai jogalkalmazás részére új feladatokat és kihívásokat megjelenítő kérdés a külföldi katonák és hozzátartozóik saját tulajdonú gépjárművének magyarországi forgalomba helyezése és használata is. Az elmúlt időszak tapasztalatait alapul véve a törvényjavaslat a gyakorlati igényekhez, valamint a közúti közlekedést érintő újabb jogszabályváltozásokhoz igazítja a törvény vonatkozó rendelkezéseit.

Végül a külföldi haderőket megillető egyes adómentességek végrehajtásához kapcsolódó eljárási szabályok kialakításához és a jogbiztonság elvének történő megfeleltetéshez szükséges felhatalmazást, valamint a fenti tárgykörökhöz kapcsolódó egyéb jogszabályok módosítását célozza a törvényjavaslat, anélkül, hogy az adómentességet kiterjesztené bármilyen formában is.

Tisztelt Ház! Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot tárgyaljuk meg és fogadjuk el.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu