Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita során és a kétpercesek forgatagában nagyjából sikerült már megvilágítani azt, hogy a valóban támogatandó alapmotívumok mellett milyen jogszabályi és gazdasági környezet az, amelyben a kormányzat megpróbálja elérni energetikai, rezsicsökkentési és a közműcégekkel kapcsolatos törekvéseit. Tehát mielőtt rátérnék az általam leginkább vérlázítónak tartott pontjára ezen előterjesztésnek, ezen körülmények tekintetében próbálnám felvázolni azt az alapszituációt, amelybe bele kellene avatkozni, és érzésem szerint nagyon sok irányból, nagyon hatékonyan kellene beavatkozni.

Látható, hogy az utóbbi időszakot a legjobban talán az az esemény jellemzi, amikor is az áramszolgáltató megjelent egy kormányszervnél, a Vidékfejlesztési Hivatal kaposvári kirendeltségén - egyébként ez a vicckategória -, és az áramszolgáltató emberei öt percet adtak adatmentésre egy nemzetbiztonsági szempontból kiemelt védettséget élvező szervezetnél, legalábbis ezt állította a kirendeltségvezető. Azóta ennek a többszöri leellenőrzése megtörtént, nyilván árnyalni lehet a történetet, de a helyzetet kiválóan jellemzi, hogy a nagy, globális hálózatnak adott esetben a kormányzati szervek, a minisztériumok és maga az állami apparátus is ki van szolgáltatva. Ilyen körülmények között kerül bevezetésre a közműadónak nevezett ágazati különadó, amelynek az alapfilozófiáját én támogatom. Tehát az, hogy ezek a jellemzően idegen, multinacionális vagy nyugat-európai állami hátterű cégek vegyék ki részüket a közteherviselésből, ez egy teljesen helyénvaló cél. Azt már nem támogatom, hogy a magyar önkormányzati tulajdonosi kör nem került ki kellőképpen ebből a régióból, hiszen azt kell látnunk, hogy a multinacionális hátterű hálózatnak akkora kiesést ez nem okoz, tartalékrátája bőven lehetővé teszi ezen összegek kigazdálkodását, de bizony számos önkormányzati tulajdonú vagy hátterű szolgáltató csődöt fog jelenteni, azután az, hogy ki veszi át a szolgáltatás végzését, egy jó kérdés. Nagyon reméljük, hogy nem az a multinacionális kör, amely éhesen várja a kiváló befektetési lehetőségeket.

A közműadó tekintetében óriási hibákat is felróttunk a kormányzatnak, mint például ugyanannyi adót kell fizetni 1 méter ujjnyi vastagságú és 1 méter 1 méteres átmérőjű vezeték után, függetlenül attól, hogy ez működik, nem működik, vagy hogyan működik, mi van benne, és bizonyíthatóan a távhő árára is negatív hatással lehet hosszú távon egy hasonló, ellenőrzés nélkül kivetett ágazati különadó behajtási célja, hiszen, ha nincs mellette egy rendes monitoringrendszer, ami a cégek egyéb kivetülési teljesítményét is vizsgálja, akkor bizony egy ilyen díjemelést követhet a minőség rontása, az elmaradt karbantartások sora és a bírságolás felpörgetése a jellemzően gyenge fizetőképességű csoportok irányában. Na most, a gyenge fizetőképességű csoportok esetében ne a roncstársadalom azon tagjaira tessék gondolni, akik iparszerűen lopják mondjuk, az áramot, vagy teljes sorok lopják az áramot fizetés nélkül, nem, azokra tessék gondolni - és ők a szolgáltatók első számú célpontjai e tekintetben -, akik tisztességesen megmaradni próbáló magyar családosok, próbálnak fizetni, de adott esetben devizahitelesek, elvesztették a munkájukat, elvesztették a megélhetési lehetőségeiket, mégis megpróbálják, és nem sikerül nekik. Na, ők azok, akiken a lehető legtöbbet és a lehető leggyorsabban próbálnak behajtani a szolgáltatók, azért, hogy a máshol kiesett vagy kiesettnek vélt bevételeket pótolják.

Itt is látható az egyébként az előttünk fekvő előterjesztésben, hogy az a legeslegdurvább momentum, amiről beszélhetünk, hogy számlatartozás esetén, ugye, lényegében engedjük a kikapcsolást, vagy engedik önök a jövőben is. Ez nagyon helyes bizonyos ellenőrzött körülmények között, viszont kivetett kötbér esetén nem. Ez mit idézhet elő? A tisztességesen fizetni próbáló magyar család, mondjuk, devizahitel-károsult család a munkahely elvesztése után fizet, fizet, próbál fizetni, mégis számlatartozást halmoz fel, ahelyett, hogy a kormányzat valamifajta rendezési esélyt kínálna neki, lehet ez a családi csődvédelem, a magáncsőd intézménye, teljesen mindegy, hogy milyen indíttatásból közelítjük meg ezt a kérdést, de meg kell oldani, a végeredmény mégis az, hogy kikapcsolhatják a szolgáltatást.

Kötbér esetén viszont így két forgatókönyvvel számolhatunk. Az egyik az, hogy az ártatlan magyar polgárt a szolgáltató megvádolja azzal, hogy mondjuk, manipulálta a mérőórát, kivet 540 ezer forintos kötbért, azután ezen kivetett kötbér ismeretében elmennek a bíróságra, ahol érdekes mód megfordul a bizonyítási teher, és már a megvádolt, de tisztességes polgárnak kell bizonyítania a szolgáltató erejével szemben azt, hogy ő ártatlan. Ez egy nonszensz helyzet, de Magyarországon sajnos bevett. Jellemzően az a vége, hogy alkudozásba kezd a szolgáltató cég a megvádolt emberrel, és azt mondja, ne fizess 540 ezret, fizess 200 vagy 300 ezret, és véget vetünk az eljárásnak, az állami védelem nélkül maradt magyar polgár pedig sok esetben kényszerű helyzeténél fogva fizet.

Van azonban még egy kategória, amellyel szemben nemhogy a kormányzat, de a hatóságok sem lépnek fel elég erőteljesen. Itt az áramtolvajok, az állami ellátórendszerrel visszaélők nagyon széles körére gondolok, és látni kell azt, hogy a kötbér esetén nem lehet a szolgáltatást szüneteltetni, csak bírósági ítélettel a kézben, akkor bizony az áramtolvajokkal szembeni fellépés nemhogy még nehezebb lesz, de sok esetben el is marad.

(16.20)

Tehát az ezen előterjesztésből következő állapot az, hogy a tisztességesen dolgozni kívánó vagy dolgozó, egy darabig fizető, de elmaradásba került család esetében 60 nap után lekapcsolhatják a szolgáltatást; az áramtolvajnál, akire kötbért vetettek ki, ott pedig nem, ott meg kell várni a bírósági ítéletet. Tehát egy olyan filozófiát enged a kormány ezzel az előterjesztéssel kiterjedni, hogy a tolvajt még simogatják, majd ha lesz ítélet, akkor elszámolunk vele - jó esetben, hangsúlyozom -, viszont a tisztességesen fizetni szándékozó magyar ember 60 nap után olyan helyzetbe kerülhet, hogy az alapvető létfeltételei szűnnek meg vagy pedig erodálódnak olyan mértékben, hogy az nem teszi lehetővé a családja számára a korábbi életszínvonalon és létszínvonalon történő megmaradást.

És azért itt még egy beszédes adatot hadd osszak meg a szélesebb közvéleménnyel. A végrehajtásokat jellemzően úgy szoktuk kezelni, hogy ingatlanokkal kapcsolatos hitelproblémákból eredendően indulnak, a statisztika mégis azt mutatja: bizonyos típusok esetében csak 20 százalék az, ami banki kezdeményezésre indul, és az összes többi végrehajtás mögött vagy közműcégek, vagy telekomcégek állnak, és idesorolandók természetesen a polgári peres ügyek és eljárások is. De látni kell azt, hogy a közműcégek aránya ezen végrehajtások kezdeményezési körében igenis mérhető, jelentős, és egyáltalán nem kizárt, hogy folyamatosan növekvő mértéket fog mutatni a közeljövőben is.

Tehát arra szeretném kérni az előterjesztőt, azonfelül, hogy nem akarom megismételni a közműcégekkel kapcsolatos problémák összességét, nagyon sokszor elmondtuk, mi is ismerjük, önök is ismerik; nyilvánvaló, hogy a megoldási csomag tekintetében vannak köztünk nézetkülönbségek. Mi azt mondjuk, hogy a stratégiai fontosságú vállalatok csak állami tulajdonban vagy nagyon szigorú állami felügyelet alatt tudják ellátni a feladatukat. Azon lenne érdemes vitatkoznunk egymással, hogy ezt milyen kifutásban, mennyi idő alatt, mekkora erőforrástömeg rááldozásával érjük el, és hogy az elszámoltatás hogyan vihető keresztül, például a garantált profitok rendszere és kiszervezése, eszközarányos, garantált profitok rendszerének a felülvizsgálatával.

Főleg azért, mert ha önök elszámoltatni akarnának, nem mondhatják azt, hogy a tárgyalóasztal másik végén vagy adott esetben a bíróságon a vádlottak padján ne ülne senki, hiszen jellemzően nyugat-európai hátterű és állami cégek szivattyúzták ki ezt az óriási, szármilliárdos extraprofitot Magyarországról. Igenis, lenne kivel beszélni. Engem nagyon érdekelne az, hogy ki írta alá ezeket a szerződéseket, milyen felhatalmazással írta alá őket. Rögzítsük még egyszer: a 8-8,5 százalékos eszközarányos garantált profit, amit aztán az első Orbán-kormány nem kivezetett, hanem csak csökkentett egy picit, az egészen pontosan úgy működött, mivel eszközarányos volt és az akkori költségszinthez igazodott, hogy amint a nagy szolgáltatók képesek voltak hatékonyabban szolgáltatni, ez a profit 10-15 százalékos mértékre is felkúszhatott. Aztán következett ennek a csökkentési kísérlete. De ez egy legalább évtizedes visszaélés-sorozat volt, aminek a felelőseit legalábbis illene megtalálni.

De ezen túllépve is arra szeretném kérni az előterjesztőt, gondolja végig, mennyiben szolgálja Magyarország érdekeit az, ha ezen indítvány által egy olyan filozófiát enged szétterülni, aminek következtében a tisztességesen fizetni kívánó ember már 60 nap után megszabadulhat - idézőjelben - a szolgáltatástól, hiszen elveszik azt tőle, az áramtolvaj vagy adott esetben egy áramtolvaj utca esetében, ha kötbért vetettek ki, akkor pedig semmiféle hasonló szankcióra nincs lehetőség, csak a bírósági döntés kézhezvétele után. Tehát adott esetben évekig előállhat egy olyan szituáció, hogy az áramtolvaj lophat, a tisztességes embertől pedig elveszik a szolgáltatást. Ez elfogadhatatlan. Nem mondjuk azt, hogy nem kell bizonyos helyzetekben beavatkozni, legyen meg ennek a jogi lehetősége kimunkált, ellenőrzött módon és egy tisztességes szociális védőhálóval együtt, ahol minden tisztességesen érvényesülni kívánó polgárnak menedéket tud nyújtani az állam, de ezt a tarthatatlan helyzetet semmiképp ne fogadjuk el.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu